Evangélikus liceum, Pozsony, 1915

7

sűrűbben szerepeljenek, mint a magyar vitézség örökké álló emlékeoszlopai, a dicsőségkoszorúzta nevek: Uzsok, Dukla, Volóc, Zboró, Verecke, a Kárpátok északi oldalán: Gorlice, Limanova és annyi, meg annyi felejthetetlen név. S eltelt: 1914., jött: 1915. Elmúlt a zord tél is. S az orosz tömegek még is egyre omlottak be a hágókon, pedig itt-ott már egész halmokká tornyosultak áldozataik.

De elérkezett a rügyfakasztó kikelet s a mosolygó tavaszi napsugár végre a diadalmas magyar fegyvereket csókolgathatta.

A nagy diadal előjátéka volt április 24 25-én Szur- may tábornok hős honvédéinek fényes uzsoki sikere. Május 2-án aztán megkezdődött a diadalok szakadatlan sora a nagyszerű gorlicei áttöréssel. Még ma is melegség fut végig tagjainkon, ha eszünkbe jut, mily örömmámort kellett a váratlanul bekövetkezett, óriási jelentőségű győzelem híre a maga káprázatos számadataival.

Május 8-án már igazolta ennek nagyszerű hatását a hivatalos jelentés, büszkén hivatkozván reá, hogy az oroszoknak a téli hónapokban óriási áldozatokkal szerzett területnyeresége a Kárpátokban, most néhány nap alatt veszentőbe ment. A következő napon aztán nagyot dobbanhatott minden honfiszív. Boldogan adtuk egymásnak kézről-kézre a jelentést: „Magyarországon nincs többé ellenség!“

A honiföld felszabadult. A magyar katona azonban még nem pihenhetett. Ki kellett aknázni a diadalt s üldözni a szétszórt ellenséget.

Az orosz hordák elhagyták tehát a keskeny határszéli sávot. Csak a füstölgő romok jelezték, merre terjesztették ők, nyugati szövetségeseik lapjai után ítélve, az európai műveltséget! Az ellenség kitakarodott, de itt maradt utána a nyomor és szenvedés. Mert azok a szegény községek és szerencsétlen lakóik sokat, nagyon sokat szenvedtek az orosz betörés nehéz hónapjai alatt. Virágzó helységek helyén egy-egy romhalmaz maradt csupán, millió meg millió volt a kár s ami minden pénznél becsesebb, sok emberélet is esett a vad támadásnak áldozatul. Hát még mennyi ezernyi ezer polgára a hazának