Evangélikus liceum, Pozsony, 1915

5

első évfordulóját érjük meg a legközelebb, hogy hazánk földje felszabadult az ólomsullyal ráfeküdt északi kolosszus katonáinak szörnyű tömegeitől s az a veszedelem, hogy a keleti barbárság újra visszaveti fejlődésében és rabigába veri Nyugat előőrsét, drága hazánkat, rossz álomként múlt el.

Ennek az eseménynek — a hazai föld felszabadulásának — emlékére szenteljük ezt az ünnepet. Talán el sem tudjuk gondolni, mily megpróbáltatásoktól mentette meg a győzelmes kárpáti hadjárat sokat szenvedett nemzetünket. De azt megállapíthatjuk, hogy annyira kimagasló esemény nemcsak hazánk történetében, hanem az egész világháborúéban, hogy méltán tekinthető fordulónak az egész háború lefolyásában.

Ezért méltattuk már tavaly iskolai ünnep keretében e nagyszerű fordulat kiinduló eseményét, a híres gorlicei áttörést. Az volt u. i. az első láncszeme annak a páratlan hadi vállalatnak, mely Krakó és Eperjes közeléből messze a volhyniai mocsarak közé és Galícia legkeletibb határszélére űzte a félelmetes orosz haderőt.

Pedig már itt álltak vad hordái magyar földön s makacs elszántsággal zúdította az embert nem kímélő zsarnoki hatalom elpusztúlt ezredei nyomán az uj meg uj tömegeket a Kárpátok szorosaira. Ami hágót, járható szorost csak ismer a földrajz az Északkeleti Kárpátok hosszú gerincén át, mint pld. Dukla, Uzsok, Verecke, a kőrösmezei Tatár-hágó, azok mindegyike csak úgy ontotta a tengernyi ellenséget, mintha minden orosz itt akart volna találkozót adni egymásnak a Kárpátok alján, a délibábos alföldi rónán. Közép-Európa éléstárát, az acélos búzát termő Alföldet akarták megszállni, hogy aztán a kiéheztetett központi hatalmaknak kényre-kedvre diktálhassák a békét.

De a magyar föld és magyar vitézség keresztülhúzta számításukat. A Kárpátok hágói áteresztették az ellenséges hordákat a határhegylánc gerincein, de a síkra azért nem bocsátották őket. Valósággal halálos öleléssel tartották őket fogva maguk között s nem az Alföldre, hanem a másvilágra nyíló kapukul szolgáltak számukra.