Evangélikus liceum, Pozsony, 1911
6 prófunt és víz mellett közvitéz, mint rajnai bor és fácánpecsenye mellett zárdafőnök. Pedig az atléta testű hadvezér egyáltalában nem vetette meg a jó falatot és italt. Klapka tábornok meg is írja róla egy helyütt, hogy „mindig gondoskodott jó konyháról.“ Vitézsége szinte a csodával volt határos. Mindég ott szeretett járni, hol legnagyobb a veszedelem és sikereinek titka ép a személyes példa gyújtó hatásában van. Tisztjei sokszor valósággal erőszakkal vitték el a legveszedelmeselDb pontokról. A szolnoki csatában történt, hogy egy öreg veressipkás őrmester egészen magából kikelve förmedt rá: „Bizony megérdemelné tábornok úr, hogy patrollal kísérjék a profószhoz, amiért ok nélkül kiteszi a veszélynek drága életét!“ Tőle tanulták katonái azt a merész, sőt halálmegvető támadást, melynek lényege: szuronyt szegezz és előre! — s melynek oly felemelő példáját nyújtotta a szolnoki csatában két legkedvesebb zászlóalja, a fehér tollas 3. és a vörös sipkás 9. zászlóalj, midőn amaz egymaga egész ágyútelepet foglal el, emez pedig nagyszámú lovashadosztályt ver szét. A rohamot a csaták poezisének nevezte s ennek a költészetnek legihletettebb dalosa ki lett volna más, mint ő, a rettenthetetlen vezér, aki dalait a puskaropogás és ágyúbömbölés dallamára írta? Jellemének egyik alapvonása a határozottság, szigorú következetesség. Kemény volt, mint a vas, törhetett, de hajolni nem tudott. Ilyen maradt még fogságában, begyógyulni nem tudó, törött lába fájdalmaitól gyötörten is. Megunva az örökös faggatásokat, haragosan rivalít egyszer bíráira: „Ne kínozzanak azokkal az örökös kihallgatásokkal. Amit először mondottam, az utolsó szavam is. Gazembernek tartok mindenkit, aki esküjét megszegi. Ezt pedig Damjanich Jánosról nem mondhatja senki!“ Férfias természetét a vesztőhelyen sem tagadta meg. A kivégzés közben ő vigasztalta a szomorúságtól megtört papokat s a hangosan zokogó Sujánszkynak odaszólt: „Mit sír, tisztelendő barátom, hisz akit kezében tart
