Evangélikus liceum, Pozsony, 1909
7 Volt egy más irányzat is nemzetünk életében; alapmeggyőződése volt híveinek, hogy csak a királyával megbékélt magyar lehet naggyá, boldoggá; egyformán akarták szolgálni az uralkodót és nemzetet. Ennek a törekvésnek is lettek hősei, de nem diadalmas, hanem tragikus hősei. Mintha csak százados átok nehezedett volna rájuk, hogy dolgozzanak, küzdjenek nagy lelkűk egész erejével, de a sikert el ne érhessék. Martinuzzi a XVI. század legnagyobb magyar államférfiúja ennek az irányzatnak volt a megalapítója és egyszersmint a vértanúja. Hogy csak a legnagyobbakat említsük, a költő Zrínyi ennek a törekvésnek a híve s óriási tevékenységnek évtizedei után sorsa a mellőzés, keserűség és már a végsőkig van feszítve a húr, amikor elragadja a hirtelen halál. Ezek közé a tragikus hősök közé tartozik még Széchenyi is; ő a legnagyobb mindnyája között, ö már óriásit tehetett nemzete érdekében, de a megnyugvást, a biztos siker örömét ő sem érte el. Széchenyi születése még a XV111. századba esik. abba a századba, amelyben a békés idők beköszöntővel már nem termettek nagy hősök. „Magyarország könnyen elalszik, ha simogatják“ mondta egyszer Széchenyi, már pedig akkor simogatták. II. József kíméletlen erőszakossága kellett ahhoz, hogy a magyar felriadjon önfeledt alélt- ságából s a megsemmisülés veszedelmének tudatára ébredjen. Mintha eddigi szégyenletes nemtörődömségét egyszerre akarta volna jóvá tenni, olyan buzgalommal, lelkesedéssel bástyázta körül alkotmányát, gondolt végre a nyelvére, a vallásfelekezetek szabadságára, sok-sok reform előkészítésére. Az 1790/91. országgyűlés szétoszlása után, mikor az újjászületés örömétől volt hangos az egész ország, akkor született gróf Széchenyi István. Hogy még ez a diadalmas, lettekrevágyó lelkesedés is csak hamar ellobbanó szalmatűz lett! A nagy francia háborúk évtizedei következtek, a reformok ügye háttérbe szőrűit; sok pénzt és vért áldozott újra királyáért a magyar, majd kimerültén örült a béke kényelmének, nyugodtan tűrte soká Metternich önkényes kormányát; újra nemesebb vágyak, magasabb célok nélkül való tespedés lett az élete. Ebbe a folytonos háborúk zajától visszhangzó, majd meg minden haladástól irtózó szomorú korba esik Széchenyi ifjúsága.
