Evangélikus liceum, Pozsony, 1906

E harcra edzé három századon át Elődeinket alma materünk,

Tanítva, hogy, mint kik Tróját levonták, Csatát csak ész- s vitézséggel nyerünk,

Hogy „Kard, ki kard! Előre a halálba!''1 Ha Bocskay, Thököly úgy kívánja,

De ha Bél Mátyás, a bölcs, hívogat Tudásnak építsünk oltárokat!

S a küzdelem így folyt „csendben, viharban Ri-kiújultak a régi sebek;

Hány bujdosó nyoma vész rőt avarban,

S hány gályarab zengett bús ■ éneket!

A ki kitart, égi borostyán várja,

De ki meging, követ ne vessünk rája:

Hagy volt a próba. Oh, Uram, kérünk, Kisértésben soh’se legyen részünk!

Láttátok-é, zivatardult menny boltján A mint a szivárvány kitündökölt,

Hogy’ öltözött, sebei még sajogván,

Új pompába, virágba lenn a föld ?

Alig csitult a harc ádáz morajjá,

Alig derült szebb nap fel a magyarra :

A mozdult kő helyén fű sarjadott,

S egyházunk, iskolánk új fényt kapott.

Költők fogják utódinknak regélni A múlt század csodás történetét,

S Klio egykor külön érclapra vési,

A mit e nép száz év alatt elért.

Pozsony, Te láttad e mesés küzdelmet,

Os iskolánk, nem egyét Te nevelted A hősöknek, s ha nagy a haladás:

Itt is együtt folyt az alaprakás.

Itt élt Balog s Windisch, a humanista, Greguss a szépre itten oktatott,

Itt dicsőült meg Bázga, itt szállt síkra Stromszky, Hauser, védve szent jogot,