Evangélikus lyceum, Pozsony, 1901
62 Bölcs és vallásos, — s ne ismerje hijját Semminek néped. — A nagy Isten adjon Krisztusi érzést, hitet és jólétet, Testi épséget s igazságos kormányt, Bő termést, jó bort, gyümölcs-édességet. Tartson meg az úr örökkön örökké, S nyerj boldogságot, ha eléred véged. 5. Somogyi levele Armpruster Kristófhoz. Armpruster Kristóf Pozsony előkelő polgárának, mint keresztyén érzületű pártfogójának köszönetét és békét a Krisztusban. Kegyes jó keresztyén pártfogóm! Rendkivüli módon megnyerte tetszésemet azon vigasztaló szód, melyet hozzám írásban intéztél, bátorítva engem a sátán cselszövé- nyei ellenében, a ki az istenes emberek ellen mindenféle gonosz dolgot visz végbe, hogy őket az isten ellenségeivé tegye. A te vigasztalásod bizony a jelen sanyarú helyzetemben rendkívül jól esett. Nagy megnyugvást szereztek mindenféle tépelődéseim közepette. Ez Isten rendelése szerint igazán keresztyénies cselekedet és mint áldozat a menvbeli Istennek a legkedvesebb és szívesebben fogadja, mintha sok nagy égő áldozatot nyújtottál volna be. mert szívesebben látja az Isten a szenvedők iránt való irgalmasságot, mint az áldozat fitogtatását. Ezért kegyes pártfogóm, végtelen hálámat fejezem ki irántad velem érdemetlennel szemben tanúsított jóindulatodért, a miért a rabnak vigasztalást nyújtottál, azután pedig szives voltál segítségedet is felajánlani annak, ki már a végső Ínségbe van taszítva, azért szünet nélkül imádkozom Jézus Krisztusunk atyjához hogy tartson meg téged, nődet és kedves gyermekeidet testi és szellemi épségben, hogy napról-napra gyarapodjatok az Isten igaz félelmében, a Krisztus valódi tudományában és őszinte keresztyén hitében, legtöbb vágyaitok teljesüljenek Légy áldott vendégszeretetedért, te, nőd, fiaid, leányaid, családod minden tagja!