Evangélikus lyceum, Pozsony, 1901

Kínszenvedésnek s a gyalázó szónak,

S nem sújt a világ gonosz kapzsisága,

Sem a sátánnak leverő furfangja.

Én kimentelek, meg is tartlak téged,

Ha örvénybe hágsz, avagy ha a végzet Vérpadot jelöl végéül éltednek.“

Im e könyvemet, melyet a múzsák szent Chorusa sugallt s dagadó indulat Ádáz veszély közt hozott napvilágra, Nektek ajánlom, nemes pártolóim.

Elmondja ez majd a nagyoknak cseljét,

S az ingadozó, gyenge nád módjára Hajlongó tömeg remegését, dühjét;

Zord indulatját az erőszakosnak,

Ki országszerte gyötöri az Isten Hű szolgáit és vasat verve rájuk,

Kínozza őket. — Nem is mondok többet Hisz engem megvéd a Teremtő karja

És kegyébe vesz — tudom — engem újr Szól e könyv rólam, meg a rabságomról: Mint kelle tűrnöm fagyot, forróságot,

S mint tanultam meg megismerni, milyen Jó módom után a nyomor keserve.

És mily kínzó az, a mikor bennünket Az áloműző kis egér és patkány,

A dohos börtön, betegesség vésze,

Lázas gyötrődés elemésztve megtör.

És e mellett még kenyerünk megvonva Drága hitünknek tagadását kérik!

— Szól még a jóknak rendületlen hitéről,

A kik a rabhoz legott testvérekként Jőnek. hogy amazt maguk is segítsék.

Kérlek hát ím most nemes város népe Jóindulatod ne tagadd meg tőlem,

És vedd jó szívvel a kicsinyke könyvet,

A melyet kilenc Castalida nővér

Ihletett meg a berek hűs árnyában — Védj továbbra is kegyesen, hogy majdan Az úr áldása jutalmazzon érte.

Gyermekid és minden ivadékod légyen