Hírközlési Múzeumi Alapítvány, Évkönyv, 2005

Nikodém Gabriella: A magyarországi bélyeggyűjtés kezdetei

deti szakaszára (1876) a Prückler Klára-féle fatálcás rendszer a jellemző. 1885-ben megnyílt Vidéki Félix üzlete a Dohány u. 12. szám alatt lévő lakáson. Früchtel W. A. kalaposüzletet működtetett, de a Király u. 8. szám alatti lakásán 1888-tól kezdve bélyegkereskedéssel is foglalkozott. Vevőköre inkább külföldiekből állt, ő exportált először magyar bélyegeket. 1890-ben Seitz Albert, a régi magyar bélyegek specialistája, Erzsébet körút 18. szám alatti lakásán indított bélyegkereskedést. Modern alapokon álló, teljes rendszerességű feldolgozás jellemezte, mindig a legújabb katalógusok alapján. 1892-ben Weisz Albert a Vilmos császár úton nyitott emeleti üzletet. Ebben az időben minden bélyegüzlet emeleten volt, mert a kereskedők nem bíztak abban, hogy a bélyegeladásból egy utcai üzletet fenn tudnak tartani. A gyűjtők nem is tiltakoztak a rendszer ellen, hiszen számukra is kényelmesebb volt csendben és nyugalomban böngészni át a készletet, arról nem is beszélve, hogy sokan még szégyellték szenvedélyüket. Weisz után Schwartz Vilmos a közelben nyitott papírkereskedő üzletében eleinte csak mellékesen foglalkozott bélyegekkel, majd amikor látta, hogy a bolt kifizetődik, kizárólagosan ezzel kezdett foglalkozni. 1897-ben Majo Sándor a Vadász utcában, ugyancsak saját lakásán nyitott üzletet, amely pesti viszonyok között igen jól működő vállalkozásnak bizonyult. Gazdag, előkelő vevőköre azt is lehetővé tette, hogy az Arany János utcában utcára néző bélyegkereskedést nyisson, ahonnan később a Károly körút 10. szám alá költözött, és itt hosszú ideig működött.

Meg kell emlékezni a minden szempontból kivételes Szekula Béláról, aki karrierjét alkalmazottként kezdte egy antikváriumban a régi Váci körúton. Első saját bélyegkereskedése a Magdolna utcában nyílt, később a Koszorú utcába költözött át, itt azonban már csak bélyegexporttal foglalkozott. Fizetett alkalmazottak tisztították, osztályozták a bélyegeket, szinte üzemszerű bélyegfeldolgozás folyt. Szekula végül Svájcban telepedett le, és a világ legelső bélyegkereskedői közé küzdte fel magát. Jelentős lapkiadói tevékenységet folytatott, valamint nemzetközi cseretársaságot szervezett, amelynek sok magyar gyűjtő is tagja volt.

Itthon azonban a jelzett korszakban csak provinciális szintű kereskedés folyt, vidéken pedig igazi, komoly forgalmat lebonyolító üzletek csak a háború után nyíltak. Mert a háború volt az, ami megváltoztatta a magyarországi bélyeggyűjtés jellegét, és a kedvtelésből, tudásvágyból művelt foglalatossághoz egyre erősebben hozzákapcsolta az anyagi érdek fogalmát. 1914-ben, az I. világháború kitörése után a régi bélyeggyűjtő egyesületek tevékenysége és újak létrejötte természetesen csökkent. Mégis, bizonyos körökben vagyonmentő befektetési eszközként nagy szerepet kapott a bélyeg. Nem nehéz belátni, hogy a romló gazdasági viszonyok, az értéktelenedő pénz, az általános bizonytalanság kiváló táptalaja a spekulációnak. Mindazok, akik rendelkeztek némi tartalékkal, előbb csak értékálló befektetési formát kerestek a bélyegben, amivel átmenthetik vagyonukat a jobb időkre. Az abnormális politikai viszonyok azonban abnormális gazdasági jelenségeket produkáltak, így az a helyzet állt elő, hogy ügyes manőverezéssel nem csak értékálló, hanem igen jól jövedelmező befektetésnek bizonyult bélyeget vásárolni és eladni. A jó kapcsolatokkal és jó információkkal rendelkezők módszere az volt, hogy az egyes bélyegek egész piacon lévő készletét felvásárolták, ezzel mesterségesen hiányt idéztek elő, így ettől kezdve ők diktálhatták az adott bélyegek árát. Ezeknek a manipulációknak természetesen nem a bélyegritkaságok, hanem a tömegbélyegek lettek a tárgyai, amikből viszonylag nagy készleteket lehetett felhalmozni. Mivel pedig mindenki lázasan bélyeget

216