Hírközlési Múzeumi Alapítvány, Évkönyv, 2005
Nikodém Gabriella: A magyarországi bélyeggyűjtés kezdetei
vásárolt, ezen a bolton sokan meggazdagodtak. A filatélia sokak szerint csak fedőnév volt ebben az időben, a valódi bélyeggyűjtők visszahúzódtak, és igyekeztek átmenteni féltett gyűjteményeiket a zavaros időkön. Ez azonban nem volt könnyű. 1919 rövid, de figyelemreméltó fejezete a magyar bélyeggyűjtés történetének. Egyrészt a proletárdiktatúra 133 napja alatt új bélyegkiadás született Tanácsköztársasági arcképek címmel, a világon először ábrázolva Marx és Engels portréját az ismert magyar szabadságharcosok - Dózsa, Martinovics, Petőfi - társaságában, másrészt kihirdetésre került a Pénzügyi Népbiztosság 1919. április 15-én kelt 15. P. N. szám alatt kelt rendelete, amely a Magyarországi Pénzügyi Népbiztosság Pénzintézeti Közleményeinek 3. számában jelent meg április 26-án. Ennek 1. §-a szerint: „Mindenki köteles azokat a bélyeggyűjteményeket és bélyegkészleteket, amelyeknek jelenlegi értéke 2000 koronánál magasabb, valamint mindazokat az egyes bélyegeket, amelyeknek jelenlegi forgalmi értéke 20 (húsz) koronánál több, folyó év április 29-ig Budapesten a Pénzintézeti Központhoz vagy az általa megjelölt helyhez, vidéken pedig a Pénzintézeti Központ által megbízott intézethez elismervény ellenében beszolgáltatni. Az érték megállapítása végett a gyűjteményeket vagy egyes bélyegeket Budapesten a Pénzintézeti Központnál vagy az általa megjelölt helyen, vidéken pedig a Pénzintézeti Központ által megbízott más intézethez lezárt és lepecsételt csomagban letétbe kell helyezni. A becslést a pénzügyi népbiztosság végzi, és annak eredményéről a félnek az átvevő intézet útján tanúsítványt ad. A beszolgáltatási kötelezettség azokat is terheli, akik másnak tulajdonában álló bélyegeket tartanak birtokukban. ” A 2. § szerint: „A beszolgáltatott bélyegekért megtérítést csak az igényelhet, akinek egyedüli vagy főkeresete bélyegek adás-vételében áll. ” A4.§ alapján: „Azok felett, akik e rendelet szabályait megszegik, a forradalmi törvényszék ítél. ” E szigorú paragrafus ellenére sok esetben nem várták meg, amíg a gyűjtemények tulajdonosai maguk szállítják be értékes anyagaikat, az ügyiratokhoz mellékelt kérvények tanúsága szerint a munkástanácsok tagjai már a rendelet megjelenését követő napokban házhoz mentek, és elvitték azokat. Akérvények17, amelyek a lefoglalt gyűjtemények visszaszolgáltatását kérik, a Pénzügyi Népbiztosság 26. P. N. rendeletére hivatkoznak, miszerint a becsületes munkakeresményből megtakarított vagyont oltalomban részesítik. Az iratok szerint egyébként volt esély a gyűjtemény visszaadására, hiszen a XV. P. N. rendelethez készült - a pénzügyi népbiztos által 1919. május 12-én kiadott - végrehajtási utasítás a következőképpen rendelkezett. A végrehajtási utasítás 1. pont szerint: „A beszolgáltatott bélyeggyűjtemények értékének megállapítása céljából a szükségeshez mérten becslő bizottságok alakítandók egy amatőr szakértő, egy megbízható kereskedő, egy politikailag teljesen megbízható, szakértelemmel bíró egyén és a Szellemi Termékek Országos Tanácsa bélyegosztályának egy adminisztratív hivatalnoka részvételével. ” A 2. pont a bizottsági tagok díjazásáról rendelkezik, a 3. pont pedig kimondja, hogy a lefoglalt gyűjteményekért jóváírás csak a kereskedők részére eszközölhető a pénzügyi népbiztos aláírása alapján és csak az értékesítés után. A 4. pont a becslés módjáról rendelkezik, miszerint a lepecsételt csomagokat a bizottság a tulajdonos jelenlétében bontja fel, a becslésről pedig jegyzőkönyvet készít, amelyet a tulajdonos aláír, és amelyben esetleges észrevételeit rögzíteni kell. Az 5. pont sze17 Magyar Országos Levéltár: L-3-1919-X. 2. csomó tartalmazza az egész iratköteget. 217
