Hírközlési Múzeumi Alapítvány, Évkönyv, 2005
Nikodém Gabriella: A magyarországi bélyeggyűjtés kezdetei
dása történik ezen a módon. Ha a bélyeggyűjtő elég szerencsés vagy elég jó anyagi kondíciókkal rendelkezik, nyomtatásban is közkinccsé teheti eredményeit, ez azonban a ritkább eset. Elég sok gondot is okoz ez a sajátosság az új nemzedékeknek, hiszen a tanulmányban nem rögzített, csak egy kiállítási anyagon bemutatott felfedezések addig élnek, amíg emlékeznek rájuk. A kiállítást lebontják, az anyagot átrendezik, kiegészítik, új logika szerint építik fel, és a következő kiállításon már egy szinttel magasabb színvonalon vagy más hangsúllyal jelenik meg, esetleg a gyűjtő új területet választ magának. A kiállítási anyag elrendezésének, felépítésének módja híven tükrözi létrehozójának ízlését, tudását, megszerzett és továbbfejlesztett ismereteit. A cél azonban nem csak az, hogy megmutassa, mire jutott. Ebben a párbeszédben fontos szerep jut a nézőnek, a többi gyűjtőtársnak, közülük is elsősorban az azonos érdeklődésűeknek. Egy ilyen rendezvény ugyanis arra is alkalom, hogy a fílatelisták találkozzanak, megnézzék egymás eredményeit, gondolatokat, ötleteket cseréljenek, meggyőzzék egymást saját kutatási eredményeik helytállóságáról. Teret enged a polémiának, a segítő bírálatnak vagy egyszerűen csak az őszinte elismerésnek. A szakértőkből álló zsűri véleménye a megítélt díjakban fejeződik ki, és bár ez nem a szó valódi értelmében vett verseny, mégis egyfajta vetélkedés. Hiszen a kiállításon mégiscsak direkt módon összemérhető a gyűjteményben manifesztálódó tudás és alkotókészség. Ahol tehát bélyeggyűjtő van, ott kiállítás is lesz rögtön. Nálunk az első gyűjtők még külföldön mutatták be anyagaikat. 1881. november 13. és 20. között a bécsi nemzetközi bélyegkiállításon, amelyet a Wiener Philatelisten Club rendezett, mint azt már említettük, a legmagasabb díjjal jutalmaztak két magyar gyűjtőt, Stein Zsigmondot és Pollatsek Sándort. Öt évvel később azonban az első komoly filatelista egyesület már itthon szervezett bemutatót. Az akkor két éve működő Levélbélyeggyűjtők Első Hazai Egyesülete 1886. január 27-én megnyitotta az első magyar bélyegkiállítást. Rendezői Pollatsek Sándor, Novák József, Richter Lajos, Roller Mátyás, Steffek Adolf voltak. A magyar filatéliai mozgalom klasszikus korszakára még a lassan alakuló egyesületek társas estjein való megjelenés, a disputa, egymás gyűjteményeinek megismerése, egyikük számára fölöslegesnek bizonyult, ám a másik gyűjteményébe pont beleülő bélyegek csereberéje volt jellemző. A kiállítások leginkább egyesületen belüli, egymás számára való gyűjteménybemutatók voltak, amelyekre előbb más egyesületek tagjait, majd kívülállókat is szívesen láttak. Országos méretűvé először az 1909. március 7. és 14. között megrendezett Első Magyar Országos Bélyegkiállítással vált, amelyen a LEHE 25 éves, a Hungária 10 éves évfordulóját ünnepelte a Magyar Iparművészeti Múzeumban. A kiemelkedő jelentőségű esemény köré rendezhető a korszak valamennyi magyar filatéliai törekvése és teljesítménye. A következő igazán nagy rendezvényre 12 évet kellett várni. Igaz, hogy a kisebb jelentőségű egyesületi gyűjteménybemutatások folyamatosan napirenden voltak, ám az I. világháború és az azt követő nemzeti és gazdasági katasztrófa természetesen e téren is éreztette hatását. 1921. szeptember 22. és 27. között a LEHE rendezett bélyegkiállítást és bélyegvásárt a magyar bélyeg 50 éves jubileuma alkalmából. Ugyancsak a LEHE kezdte meg azt a kiállítás- és rendezvénysorozatot, amelyből aztán a magyar bélyegnapok évről évre megtartott ünnepe született. 1922. szeptember 24-től október 1-ig tartott az Első Országos Levélbélyeg Gyűjtői Hét bélyegkiállítással a Nemzeti Szalonban (Erzsébet tér), amelynek második napján az MTA előadótermében Dessewffy Miklós emlékének tiszteletére díszülést tartottak, az összes budapesti bélyegegyesületben pedig párhuzamosan 211
