Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány Évkönyve, 2002
Krammer Károly: Pályafutásom a magyar királyi postán
Habár Sípos mindenben segítségére volt az igazgatónak, ő mégis gyakran megkérdezett engem is egy-egy ügyben. Nyíltan megmondta, hogy szereti a véleményemet meghallgatni, mert információim mindig helyesek, elfogulatlanok voltak, és tetszik neki, hogy őszintén meg merem mondani a véleményemet akkor is, ha esetleg neki nem volna kedvező. Családjának is bemutatott, ott nagyon kedvesek voltak hozzám, úgy bántak velem, mintha én is családtag lennék. Egy ízben éppen családja körében megkérdezett, nem volna-e kedvem távírdaépítési osztályvezetőnek menni. Megköszöntem, megmondtam, hogy a munkakör tetszenék nekem, de az életmód nem, mert az építésvezetők tavasztól őszig távol vannak otthonuktól. Én főnök szeretnék lenni, arra érzek hivatást magamban. De tudom, hogy arról szó sem lehet egyhamar, mert sok az egyesítésnél kiesett főnök. Hiszen itt lesz nemsokára Nagyvárad! - szólt ő. Wallasek pár hónap múlva betölti 40 évi szolgálatát. Arra én nem is gondolhatok - feleltem -, oda nem 23-24 éves fiatalembert tesznek, még ha megkapnám is, azzal csak ellenségeket szereznék magamnak, mert az sok jogos igény sérelmével járna. Hanem, ha alkalmilag valahol a kerület szélén egy kis főnökség megüresedik, amit nem irigyelnek tőlem, oda szívesen kimegyek, és 10 év múlva onnan aspirálhatok majd nagyobbra is. Lesz az is - felelte igazgatóm -, és az a magáé lesz, fiam! De egyelőre nem engedhetem el magam mellől. Az alkalom nem sokáig váratott magára. 1888 januárjában váratlanul meghalt a szilágysomlyói II. o. kincstári postahivatal főnöke, Erdődy Sándor segédtiszt. Fiatalember volt, tüdőgyulladás vitte el korán. Ajelentés felment, de a pályázat kiírásával valamiért fent késlekedtek. Az egyesítés ott már megtörtént, a távírdát beköltöztették a kincstári postaépületbe. Állami kezelőnő volt ott. A postán a főnök halálával csak egy kezelő altiszt maradt, Rónai László, aki egyszerű ember volt (azelőtt Váradon pénzeslevélhordó), és nem értett a hivatal vezetéséhez. Az ő felkérésére az ottani városi tanács megsürgette a minisztériumnál a postafőnök helyének betöltését, és több előkelő ember is panaszt emelt, hogy a postán zavarok vannak. Az akta lejött megvizsgálás és intézkedés végett. Csatári kiment és intézkedett. Nekem Somlyón rokonaim voltak. Édesanyám nagybátyja, Gaszner József (nekem Józsi nagyapó) lakott ott családjával, és a 70 éves öregúr mint adótámok még aktív szolgálatban volt. Érdeklődve kérdeztem ezért Csatáritól, hogyan intézkedett ott. Flier István segédtisztet rendeltem ki Zilahról ideiglenesen a főnök helyett - felelt Csatári. Az nem megoldás! - mondtam. Ismerem Fiiért, gyámoltalan ember bíz ő, a távírdához nem ért. Zilahon a főnök mellett csak helyt áll, de önálló működésre nem képes. Somlyó intelligens kis város, ismerem ott a viszonyokat, megint csak panasz lesz. Mit gondol felügyelő úr, nem volna-e ideje a II. osztályú rendszert megszűntetni? Miért legyenek a segédtisztek főnökök, mikor a hivatalok nívója az egyesítéssel emelkedett, és posta-, távírda tisztünk van elég? Igaza van - szólt Csatári -, én meg is csinálom a felterjesztést még ma abban az irányban! Az igazgató és Sípos is hozzájárult, és így ment fel az ügyirat. 1888. március 6-án történt, hogy igazgatóm aktával a kezében hozzám bejött, és így szólt: Na szépen kikaptunk a szilágysomlyói dologért! Közben újabb panaszok mentek fel, és most a fejünkre olvassák, hogy nem lett volna szabad a nemzetiségi vidéken lévő intelligens magyar várost így elhanyagolni. Baross itt rám parancsol, hogy saját hatáskörömben rögtön intézkedjek, és felhatalmaz, hogy pályázat mellőzésével azonnal küldjék ki 166
