Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány Évkönyve, 2002
Krammer Károly: Pályafutásom a magyar királyi postán
oda főnöknek egy mindkét szakban jártas tisztet, aki képes lesz ott a szolgálatot rendbe hozni. Honnan vegyek én most ilyen embert? Tessék csak itt hagyni az aktát! - feleltem. Majd találok én arravaló embert! Kíváncsi vagyok rá - szólt igazgatóm, és távozott. Ekkor elolvastam a miniszteri rendeletet, gondolkozni kezdtem. íme, a miniszter felhatalmazza az igazgatót, hogy pályázat mellőzésével egy általa kiválasztandó postatisztet küldjön ki főnöknek! És éppen Szilágysomlyóra, ahol nekem rokonaim vannak, és jól ismerem a viszonyokat. Jó kis város,jó közönség, olcsó megélhetés. Kincstári épületben a hivatal és háromszobás lakás, kert. Ez az, amit én az igazgatómtól kértem, ez nagyon jól a kerület szélén van, és aligha irigylik tőlem. Vak volnék, ha nem látnám, hogy ezt az Isten nekem küldte. Ez az, amire nekem igazgatóm ígéretet tett, de ezt most már nem engedem ki a kezemből. És itt most a sok szolgálati ügy után egy teljesen magán ügyről kell írnom, ugyanis nekem akkor már jegyesem volt. Márkus Ferenc nyugalmazott püspökségi számtartónak leánya, Franciska. A férfi sorsa a nő, írta meg egyszer valaki nagy bölcsen. Az enyém is az volt, és hála Istennek jó sorsom is lett. Gyermekkori ismeretség volt a szívem választottja. Márkus Ferencné Komlósy Auréllá az én édesanyámnak leánykori barátnője volt. Márkus bácsi Tenkén volt uradalmi intéző, és öt leánya volt, akiknek iskoláztatása kedvéért idő előtt nyugdíjba kellett mennie. BeköltöztekVáradra, itt a Kőfaragó utcán kis házat vett jó nagy udvarral és kerttel, és a városnál egy kisebb hivatalt vállalt. Anyám felkereste őket, este érte mentem, és megismerkedtem az öt kis leánykával. Én magam 12 éves fiú voltam. A leányok között Aranka, a legnagyobbik volt velem egyidős, a többiek Fáni, Irma, Terus, Nina, mint az orgonasíp, egyik bájosabb, kedvesebb, mint a másik. Elfogadtak játszópajtásnak. Relli néni nagyon jó volt hozzám, így ha alkalom került rá, szívesen elmentem hozzájuk. Márkus bácsi nagyon komoly ember volt, s egyszer rám szólt: Te Károly, nem illesz te már ezekhez a lányokhoz játszópajtásnak! Menj te szépen haza, és tanulj szorgalmasan! Majd 10 év múlva, ha ember leszel, szívesen látlak! Otthon elpanaszoltam ezt, s anyám nevetve kérdezte: Hát mond meg csak nekem, melyik tetszik neked legjobban a Relli néni lányai közül! Fánika - feleltem -, majd meglátja édesanyám, hogy ő lesz a feleségem. Ho hó -szólt anyám korán gondoskodsz magadról! Hanem te, fiam, úgy veszem észre, hogy jó szemed van, mert Fánikából egyszer jó gazdasszony lesz. De ha őt akarod elvenni, akkor nagyon, de nagyon igyekezned kell, mert a korkülönbség nem nagy közietek, a lányok pedig hamar nőnek, még elcsípheti valaki az orrod elöl. Ezt jól megjegyeztem magamnak. Találkoztam én vele azután is gyakran közös ismerősöknél, sőt, Márkus bácsi egy vakáción megfogadott instruktornak a lányok mellé, hogy tanítsam őket számolni, de nem nagyon respektáltak, pedig én már 5-ödbeli voltam. Mire 8-ikos lettem, megéreztem én már, hogy csak egy kislány van a világon, és hűséges is maradtam hozzá. Amikor Aradról hazajöttem, már mint fiatalember viziteltem Márkuséknál. Aranka már férjhez is ment, Székely Sándor káptalani gazdatiszt vette el. Fáni, Irma, Terus szép nagy leányok lettek, Nina még gyermek volt. És jól nevelte Relli néni a leányait. Anyugdíjas háztartásban beosztással kellett élni, a leányok dologhoz voltak szoktatva. Persze már hazaérkezésemkor első kérdésem volt anyámhoz, hogy az én jelöltem szabad-e még. Addig ki sem mentem, míg efelől meg nem nyugtatott. Én akkor még csak 20 éves voltam, és az 167
