Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány Évkönyve, 2002
Kovács Adrienn: Zeppelinek a légiposta szolgálatában
tervek kidolgozásának, együttműködésüket azonban nagyban gátolták azok a kritizáló vélemények, ellenséges támadások, melyek kétségbe vonták az elképzelés sikerét. A posta vezérigazgatóságát hamarosan döntötték a bel- és külföldről érkező levelek: találmányötletek és tervrajzok. A munka azonban a rengeteg adminisztráció és a pénzügyi támogatás hiánya miatt akadozott. Az 1908-as echterdingeni szerencsétlenség pedig még jobban visszavetette a postai szállítás ügyét. Az első komoly lépést a Német Léghajózási Rt.2 1909-es megalakulása jelentette, mely hivatalosan is lehetővé tette a postai küldemények szállítását. A világ legelső légitársaságának alkalmi bélyegzője több légipostái küldeményen is fennmaradt. A DELAG 1910-től már rendszeres sétarepüléseket indított, melyen az utasok a kellemes léghajózás alatt egy ezüst evőeszközös, üvegpoharas, háromfogásos ebédet is elkölthettek. További érdekesség, hogy a DELAG 1911-től több széria hivatalos postai levelezőlapot is kibocsátott - a kor ismert művészeinek léghajós illusztrációival -, ezzel is népszerűsítve a közönség körében az új légi eszközt. Korábban már volt rá példa, hogy a léghajó személyzetének tagjai szórványosan postai küldeményeket vittek magukkal, de az első hivatalos postai útra 1910-ben került csak sor az LZ 7 Deutschland nevű léghajóval. Ebben az évben indult meg ugyanis a személyszállítás, és az utasoknak lehetőségük volt arra, hogy a léghajók fedélzetén írt képeslapjaikat ott helyben feladják. Kezdetben még hiányzott a fedélzeti bélyegzés, a küldeményeket egyszerűen egy fekete-fehér-piros szalaggal megjelölt zsákba tették a következő felirattal: „Származik: a Zeppelin-Léghajóról. Ezen csomag megtalálóját kérjük, szíveskedjék a zsák tartalmát a legközelebbi postahivatalhoz eljuttatni. ” Ezek után a zsákot egyszerűen kidobták a léghajóból a megfelelő terület felett. Sajnos az LZ 7 Deutschland a szerencsétlenül járt léghajók közé tartozott, így legközelebb csak 1911. április 1 -jén került sor újabb postai szállításra. A „Blumentag Düsseldorf 1911 ” feliratú, bérmentesítés nélküli DELAG-kártyákat az LZ 8 Deutschland II. léghajó szállította, és dobta le Düsseldorfban. Az esemény alkalmából a kártyák megtalálója jutalmat kapott. Ezek a kártyák a gyűjtők körében manapság óriási értéket képviselnek, mert ezek voltak az első olyan, léghajóval szállított postai küldemények, melyeken a „ Delag ” feliratú fedélzeti bélyegző szerepelt. Egy alkalmi bélyegzés is fennmaradt ezekből az időkből, az LZ 10 Schwaben léghajó egyik repüléséről. A Gotha-Potsdam-Gotha útvonalon szállított küldeményekre - a zeppelin potsdami látogatása alkalmából - „Pots- dam Luftschijfhafen ” feliratú bélyegzőket ütöttek. A bélyegzés egyébként nem volt általános, a Schwaben léghajó többi útján szállított, reklámcéllal ledobott kártyák például lebélyegezetlenek voltak. Más alkalmi bélyegzésre azonban találunk példát a későbbiekben is. 1912. június 10. és 23. között például az LZ 10 Schwaben léghajó nyitotta meg a Rajna-Majna terület városai közötti légipostái szállítást a Darmstadt-Frankfurt am Main- Mainz-Offenbach-Worms útvonalú repüléssel. Erre az alkalomra a postahivatalok alkalmi bélyegzőt vezettek be „Flugposta am Rhein und Main ” felirattal.3 Ami a bérmentesítést illeti, az erre vonatkozó gyakorlat is fokozatosan alakult ki. 1908- ból származik az az adat, miszerint az egyik léghajó személyzete a svájci magasföld felett csomagot dobott ki, melyben német bélyeggel bérmentesített levelezőlapok voltak. Jó 2 Deutschen Luftschiffahrt Aktiengesellschaft; röviden: DELAG. 3 Légiposta a Rajna-Majna vidékén. 189