Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány Évkönyve, 2002

Szabó Jenő: Postásábrázolások a világ bélyegein

Szabó Jenő Postásábrázolások a világ bélyegein Postás a bélyegen? Oly kézenfekvő, hiszen a bérmentesítésre kitalált kis papírdarabbal felékszerezett levelet, üdvözlőlapot ő juttatja célba. És mégis, oly meghökkentő első hal­lásra. Miért is? Mert a legtöbb ember forgalmi bélyegekkel találkozik élete során, s csak különleges alkalmakkor vásárol, vagy éppen kap borítékra ragasztva művészi, rosszabb esetben kevéssé tetszetős alkalmi filatéliai csemegét. Forgalmi sorokon pedig nálunk és külföldön is ritkán fordul elő ez a motívum. Aztán az anyaggal való ismerkedés követke­ző meglepetése: a gyűjtők sem fordítottak kellő figyelmet erre a témára. A Postai és Távközlési Múzeumi Alapítványhoz felkérés érkezett 2002 őszén egy Kő­szegen berendezendő, hosszabb időn át látható postatörténeti kiállítás elkészítésére. A tervek megvalósítása 2003 tavaszán megakadt, ennek részleteiről nem szólunk e helyt, az évkönyv más lapjain olvashatnak róla. Csak arra szorítkozunk, ami a jelen tanulmányhoz feltétlenül szükséges. A patinás, egykori postamesteri ház első, utca felőli helyiségébe készült volna A világ postásai bélyegképeken címmel egy válogatás a motívumgyűjtés legszebb darabjaiból. Az elképzelések között már kezdetben is szerepelt a teljességre tö­rekvő munka eredményének CD-n való rögzítése és egy tematikus katalógus elkészítése. Ezek változatlanul élő elképzelések, így a kőszegi bemutatási lehetőség elnapolása után is folytatódott a munka. Itt kell megjegyeznünk: a díjjegyesek és a nem hivatalos kibocsá­tások esetleges tematikus megfelelői nem képezik kutatásunk tárgyát. Az első teendő a tájékozódás. Milyen előzményekre támaszkodhatunk, ha ebbe a fába vágjuk a fejszét? (Nem is sejtettük, mekkorába!) A motívumgyűjtők, illetve a filatéliai szakirodalom és az örvendetesen szaporodó internetes honlapok feltérképezése után a szerénynél is szerényebbnek ígérkezett a segítség. Nem találtunk olyan gyűjteményt, amely kimondottan postásábrázolásokat célzott volna meg. Olyat igen, amely postatörténettel foglalkozik, s ennek egyik alfejezetében lelhetünk jó néhány bennünket érdeklő példányt.1 Feltűnt, hogy a leggazdagabb témafelsorolással bíró amerikai honlapok kínálatában sincs postás, holott például rendőr, katona, tűzoltó és vasutas témában számos gyűjteményt megismerhetünk. Marad tehát a sziszifuszinak ígérkező kutatás - mivel napjainkig mint­egy 400 000 féle bélyeg látott napvilágot -, a világ valamennyi országának bélyegkibo­csátását átfésülni a kezdetektől napjainkig. A munka megtervezésekor számos szempontot át kellett gondolni. Hogyan és milyen adatokat célszerű gyűjteni, milyen legyen a tematikus katalógus szerkezete? Együttesen kezelendők ilyenkor a filatélia követelményei és a múzeumi funkció, illetve az ismeret- terjesztés szempontjai. Tehát a szakmai korrektség mellett közérthetőnek és a leendő ér­deklődők számára is érdekesnek kell lennie a gyűjtés után feldolgozandó anyagnak. A CD-t ugyanis szeretnénk az alapítvány múzeumi és kiállítóhelyi hálózatában a közönség elé tárni, érintő képernyős terminálon, könnyen kezelhető keresőprogram telepítésével. 1 Ezúton is kifejezzük köszönetünket Lendvay Imrének, aki postatörténeti carte maximum kollekciójának rendelkezésünkre bocsátásával az induláskor segített bennünket. 101

Next

/
Oldalképek
Tartalom