Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány Évkönyve, 2002
Szabó Jenő: Postásábrázolások a világ bélyegein
Mivel a világkatalógusok közül a legtöbb képet, ha csak fekete-fehéret is, a Michel- katalógus hozza, ezzel érdemes dolgozni annak ellenére, hogy a Bélyegmúzeum nyilvántartása az Yvert-re épül. Az egyes bélyegek leírása nem ad mindig kellő alapot a rajta ábrázolt motívumok azonosításához, a vizuális segítség a kiválasztáshoz nélkülözhetetlen. Menet közben kiderült, sokszor még a szemének sem hihet az ember, s a nagyító sem ad elég pontos képet egy-egy bélyegről. A szkenneléskor váratlan információtöbblethez juthatunk a nagy felbontásnak köszönhetően. Annál is inkább használhattuk a német katalógust, mert az egyes országok kibocsátásait végigböngészve kronológiai sorrendben szerepel minden bélyeg, hasonlóan az Yvert-belihez. A múzeumi kiállítótermi anyag pedig szintén országonként és kronológiában tartalmazza a nálunk fellelhető példányokat. A következő, a fentinél jóval nagyobb, s fokozatosan letisztuló dilemma a téma körülhatárolása. Egyszerűnek tűnik az első pillanatban: amelyik bélyegen postást látunk, azt kell beszkennelni, a szükséges adatokat rögzíteni mellé, és kész. Igen ám, de kit tekintünk postásnak? Ha kézbesítőtáskával az oldalán megy az egyenruhás ember, és levelet ad át egy gyermekét karján tartó bantu anyának, akkor egyértelmű a kép. Ha azonban csak annyit közöl a katalógus, miszerint a bélyegen postásautó látható, vagyis a jármű a fő motívum, a vezetőülésen a sofőr sziluettje vajon postásnak számít-e? Persze, hiszen a posta alkalmazottját rajzolta meg a grafikus. Aztán egy rajzfilmfigurákat, pontosabban azok népszerűségét fölhasználva a bélyeget a gyerekekkel megkedveltetni szándékozó sor egyes darabjain Miki egér vagy más állatfigura postásnak öltözve bevehető-e a gyűjteményünkbe? Ha igen, akkor a csőrében levelet vivő postagalamb is postás! Ilyen ábrázolás számtalan létezik.2 A téma parttalanná válásának akként vetettünk véget, hogy az antropomorf, valóságos és allegorikus, az üzenettovábbításban szerepet vállaló alakokat tekintettük gyűjtésünk tárgyának függetlenül attól, hogy a bélyeg célja a postás ábrázolása volt-e. Természetesen így is maradtak jócskán önkényes döntések, többnyire a nem egyértelmű esetekben, vajon postás-e az a személy a bélyegképen, akit valamilyen postához köthető objektum, eszköz, szituáció közelében láthatunk. Éppen ezért a kész anyaghoz alkalmasint hozzátehet a jó szemű filatelista újabbakat, ha olyan információhoz jut hozzá, amely segít a homályos kérdések tisztázásában.3 A kérdőjelek azonban még e cezúrával sem oszlottak el teljes mértékben. A postai tevékenységi kör országonként és koronként változott. A távíró, a telefon, majd később a rádió és a televízió is csatlakozott a hagyományos, vagyis a személy-, csomag-, levél- és pénztovábbító tevékenységhez. Mikor, hol számít tehát postásábrázolásnak egy műsorszóró mozzanatot bemutató bélyeg szereplője, esetleg egy telefonközpontos? Közel kétszáz ország postatörténetének áttanulmányozása a támadhatatlan kiválasztás érdekében nem áll arányban az így nyerhető eredménnyel. Marad tehát a katalóguskötetekben közölt kibocsátási cím, illetve az egyes címletek alá írt motívummegnevezés. Ha ott postai évforduló, esemény szerepel egy-egy nem klasszikus postai tevékenységet végző alak2 Más kérdés, hogy a postagalamb a valóságban sosem visz a csőrében levelet, a szárnya alá vagy a lábára erősíti gazdája a szinte mikrofilmméretű és -könnyűségű üzenethordozót. 3 Sőt, a gyűjtést végző azt is megengedi, hogy egyik-másik bekerülő példányról kiderülhet, tévesen soroltatott be az anyagba, bár ezek száma végesebb lehet. 102
