Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány Évkönyve, 1999-2000

Tanulmányok és különfélék - Dr. Suba János: Budapesti csata

urat egy másikkal. így aztán mi is belenyugszunk, hogy holnaptól nappal három személlyel többen fogunk szorongani. Azért a hangulat még mindig nyomott, ideges. Vitatkozunk, veszekszünk. De az egész óvóhelyen ez a helyzet. A pincekútnál is csak a legnagyobb eréllyel lehet a rendet fenntartani. Mindig várom, hogy mikor dördül el az első pisztolylövés. A napi 2-3 deci víz mindenkinek kevés. Tisztálkodásra, főzésre, mosogatásra és ívásra beosztani lehetetlen.

Újból figyelmeztetik a közösséget, hogy vizet csak forralva szabad fogyasztani. A sebesültek tömege érkezik állandóan az idetelepített kórházba. Az udvarok telivannak holttestekkel. Nem győzik temetni őket. Már több száz halott van az egyik udvarban, és most a másokban is temetnek. A WC-ket is odahordják. Ha még soká tart ez az állapot, akkor nem marad egészséges ember a Vár területén. Este nem tudtam elaludni. Éjfél után egy órakor is ébren voltam.

1945. február 7. szerda

Folyik tovább a patkányélet. Föld alatt, piszokban, egymásra acsarogva ki az ételért, ki az italért, a legkisebb vélt sérelmen órákig vitatkozva, valóban az emberi méltóságból teljesen kivetkőzve. Az ember elgondolkozik. Hát valóban csak addig ember az ember, amíg teletömheti a gyomrát, ihat egy jót, és aztán jóllakottan elterpeszkedik? Vagy pedig már annyira felőrölte az idegeket az állandó csatazaj, robbanások, lövések, repülőgépek zúgása, géppuskakattogás, sebesültek hörgése? Vagy az állandó vágyakozás a szabadság, otthon, család után?

A Budavári Palota II, 1945. február 7.

189