Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány Évkönyve, 1997

Beszédes Ernő: Távíró-születésnapok

végére megépített Párizs és Lille közötti 40 mérföldnyi úton (22 állomással működve). Az állomások közötti átlagtávolság 11,25 km és az egyes jelek percenként 16 állomásnyi utat futottak be. Atávjelző-berendezés használhatóságát bizonyítja, hogy Francia- országban az optikai távjelzővonalak gyorsan elterjedtek (1794 Párizs-Lille, 1798 Strassburg, 1810Calais, Brüssel, Rotterdam, Milánó, Velence). A Chappe-féle távjelzővonalak egy részét 1855-ig használták Franciaországban.

A hírközlés történetében az elektromosság alkalmazása hozott jelentős változást. Az első villamos távjelző- szerkezetek elektromágneses elven (mágnestű kitérítése villamos térrel) működtek. Sömmerling (1809), dr. Ritschi (1830), dr. Alexander (1837), Schilling (1837), Cook és Wheatstone (1837), Bain (1843) táv- jelző-berendezéseit Sámuel Morse amerikai feltaláló jelrögzítő távírókészüléke követte.

Az elektromágneses távíró feltalálója, Sámuel Finley Breese Morse (1791-1872) kora ifjúságától kezdve festészettel foglalkozott. Tanulmányait 1811—1815-ig Európában folytatta, ahova 1829-ben ismét visszatért. 1832-ben hazatérve Amerikába a hajón dr. Charles T. Jackson orvossal találkozott, aki a magával hozott elektromágnessel szórakoztatta az utasokat. Állítólag ezen utazás alkalmával született meg az ötlet, hogy az elektromágnesességet miként lehetne a gyakorlatban a távírás céljaira felhasználni. Sámuel Morse 1837. szeptember 2-án mutatta be készülékét, de a sikertelen kísérlet miatt két nappal később megismételte a bemutatót. A következő szöveget továbbította a távírón: „A kísérlet a távíróval sikerült". Ez a készülék még meglehetősen kezdetleges volt. A távíró egy festőállványra szerelt elektromágnes, mely előtt egy mozgatható karon lévő delejzár a vevő fő részét alkotta. Akar végére erősített irón az alatta egyenletes sebességgel haladó papírra különböző hosszúságú cikk-cakk vonalakat rajzolt. A hosszú és rövid jelek kombinációi alkották a morzeábécét.

Az adó fő részét az egyes betűknek megfelelő külön-külön készített fogazott fém rudak alkották. A fogasléc egy hosszú hornyolt érintkezővel ellátott sínben mozgott, így a fogaknak megfelelően rövid és hosszú jelek jöttek létre. Mivel a készülék igen egyszerű, de nehezen kezelhető volt, ezért több átalakítás után nyerte el végső formáját. Lényegesen átalakult a készülék adó része is, ez már a ma is ismert billentyű.

Az Amerikai Egyesült Államok kongresszusa 1843. március 3-án 30 000 dollárt szavazott meg a távíróvonalak kiépítésére. 1844. május 27-én Washington és Baltimore köClaude Chappe optikai távjelzője

65