Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány Évkönyve, 1996
Kovács Gergelyné: A reformkori magyar posta
Kovács Gergelyné A reformkori magyar posta Kossuth Lajos 1836. július 21-én Pestről keltezett Kölcsey Ferenchez címzett levelét így kezdi: „Július 2-án költ kedves leveledet a házmester tegnap adta kezemhez, anélkül, hogy megtudta volna mondani kitől kapta légyen azt. Meglehet egy jó alkalmat veszítettem, mellyel bizton írhatnék, most pedig postára kell szorulnom, hol a pecsét szentsége sem szent, hol a gyalázatos férgek a házi s baráti gyengéd viszonyok ártatlan titkaiba is befúrták magukat... ” Kossuthnak - jóllehet eredendő ellenszenv semmiképpen sem fűzhette a postához, hiszen édesanyja a liszkai postamester, Wéber András lánya volt - jó oka volt a fentieket leírni. 1836 nyarán tiltotta meg a nádor Kossuth Lajos kézzel írott és levélként postán szétküldött hírlapjának, az Országgyűlési Tudósításoknak a postai szállítását. Bár Kossuth kérésére Pest vármegye közgyűlése, mivel „a levél általi szabad közlekedési jog megsértetik”, tiltakozott a nádor intézkedése ellen, a Magyar Királyi Helytartótanács 1836. október 4-én rendeletben tiltja meg a postaprefektúráknak Kossuth politikai hírlapjának felvételét és szállítását. A hazai viszonyokra jellemzően, a lap változatlanul megjelenik, de nem postalegények, hanem a vármegyék körleveleit szállító lovas hajdúk terítik szét az országban. Ez a szállítás törvényes volt 1837. november 5- ig, amikor a történeteken okulva a posta regáléról szóló császári rendelet nyomatékosan meg nem erősítette, hogy a levelek és az időszaki lapok szállítása - legyenek ez utóbbiak akár nyomtatással, akár kézírással sokszorosítva, amennyiben megjelenésüktől számítva fél esztendő nem telt el - a posta kizárólagos joga. A fenti történetben a reformkori magyar posta minden jellegzetessége megtalálható. Elsősorban közjogi helyzetének sajátos volta, kettős irányítása az udvari postabizottság és a Magyar Királyi Helytartótanács által, valamint a posta társadalmi megítélése, szolgáltatásainak hivatalos és magánbojkottja. A magyar posta közjogi helyzetére nézve II. Lipót 1790-1791. évi XXII. te. megerősíti, hogy Magyarország és a hozzákapcsolt részek területén lévő posták a Magyar Királyi Helytartótanács igazgatása alá, jövedelmeik a magyar kamarához kerüljenek, Erdély postái a Főkormányszék, a Gubernium alá, jövedelmeik az erdélyi kamarához. A posták feletti felségjog gyakorlása azonban nem biztosíthatta a magyar igazgatást, hiszen a törvénykezést az udvari postabizottság végezte, a kinevezési jogkörrel bíró generális postamester, a Paar hercegi család mindenkori szeniora, egyben a postabizottság elnöke, jogköre Ausztriára, Magyarországra és Erdélyre terjedt ki. Amikor Paar Károly herceg 1813-ban - megtartva örökös főpostamesteri címét, évjáradékát, egyes kiváltságait - lemondott elnöki jogköréről, a magyar és erdélyi hatóságoknak az udvar csak a Paar hercegek személyes jogaként gyakorolt postatisztviselők kinevezési jogát engedte át. Ezekre az állásokra a fent jelzett XXII. te. értelmében már nemcsak birtokos magyar nemeseket lehetett kinevezni, nem nemesek is alkalmazhatók voltak. 98
