Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány Évkönyve, 1996
Kovács Gergelyné: A reformkori magyar posta
Azt azonban nem mondhatjuk, éppen a magyar alkotmányos közjog kínálta törvények miatt, hogy a helytartótanács vagy a Gubemium az udvari postabizottság, majd főpostahivatal minden rendelkezését kihirdette, hatályba léptette volna. így tett 1829-ben is, amikor egyesítették a levélposta és a kocsiposta igazgatóságait és létrehozzák a császári és királyi legfőbb udvari postaigazgatóságot. Sem a helytartótanács, sem a Gubemium nem egyezett bele, hogy az osztrák állam magánvállalataként működő kocsiposta összekapcsolódjon a magyar állam közintézményével, a levélpostával, s így azokat is Bécsből igazgassák. A történelem különös menetének egyike ez is, hiszen a kocsiposta, megalakulásakor 1750-ben éppen azért lett az osztrák állam magánvállalkozása, mert a magyar országgyűlés több törvényével beleavatkozott az udvari postaigazgatásba és nem akarták, hogy a magyar befolyás a kocsipostára is kiterjedjen. Az ipar és a kereskedelem fellendítésére létrehozott állami kocsiposta csomag- (20 bécsi font súlyhatárig), pénz-, és személyszállításra kizárólagos jogot élvezett, azokon a postautakon, ahol postakocsik, delizsánszok menetrend szerint közlekedtek. A két szolgálat - a levél- és a kocsiposta - jogi szempontból ugyan függetlenek voltak, de állomásaik és postamestereik közösek. Az egyesítéssel Ausztriában egy egységes szervezettségű, korszerűbb postahálózat alakult ki. Hazánkban azonban az alkotmányos közjogi ellenállás megakasztotta a fejlődést jelentő reformokat is. A magyarországi és erdélyi kocsipostákat a bécsi postai főigazgatóság alatt a budai és a nagyszebeni főexpedíciók igazgatták. A kassai, temesvári, zágrábi és pozsonyi kocsiposta expedíciók a budai főexpedíció alá kerültek. A postaintézet egységes vezetését minden magyar hatóság meggátolta, sőt a helytartótanács törvényes jogánál fogva 1829-ben megtiltja, hogy a postamesterek állomásaikat eladják vagy átruházzák engedélye és az új postamester kinevezési okmányának hiányában. Mindezt azért, hogy a postaállomások megbízhatatlan, idegen kézbe ne kerülhessenek. Önálló igazgatását szinte demonstrálta azzal az 1829-ben kiadott körlevéllel, amelyben közzé tette a késedelmes szállításon, levéltitok megsértésén, küldemény-csonkításokon ért postamesterek és tisztviselők nevét és súlyos fegyházbüntetéseit, akiket törvény elé állítottak. A kocsiposta dolgaival egyáltalán nem törődött, hiszen azt hazánkban a nagy számban létesült magánfuvar-vállalatok és az ún. gyorsparasztok végezték. Gyorsaságban a delizsánszok idejét futották, s valamivel olcsóbbak voltak, mint az állami kocsiposta. Áru- és személyszállítással foglalkoztak, s bár korlátozásukra, betiltásukra a bécsi igazgatás számtalan rendelkezést hozott, a helytartótanács arra hivatkozva, hogy azok is éppolyan magánvállalatok, mint az osztrák kormány kocsipostája, s így ugyanolyan joguk van az utasok szállítására, soha érvénybe nem léptette. Sőt! Az 1837 novemberében kiadott császári pátens, amely a posta regálét a levelekre, hírlapokra és az utasok váltott lovakkal való szállítására erősítette meg, lemondva a csomagok kizárólagos szállítási jogáról, Magyarországon nem lépett életbe. Mindössze az új postatörvény alapján készült kocsipostai (1.838. november 1.) és levélpostai (1839. május 1.) rendtartásokat vezették be. Ezek a tények a bécsi postaigazgatást elkeseredett lépésekre indították az utasokat osztrák területre szállító magyar fuvarozók ellen. Postajövedéki kihágás miatt sorozatos eljárást indított, lovaikat elkoboz- tatta. A vármegyék tiltakozásával egyetértve, a helytartótanács elérte, hogy miként az osztrák kormány magánvállalata is szabadon szállíthatja Magyarország területén az uta99
