Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány Évkönyve, 1996

Bartók Ibolya: Gervay Mihály emléknap

A vetélkedő résztvevői Négy idegen nyelven (angol, német, francia, latin) írt, olvasott és beszélt, nem pusztán a maga, de hazája épülésére is bővítette ismereteit, teremtett kapcsolatokat. Természetes, jó humora volt, mert a komoly ember bizony a Palacsinta Rend generáli­sa és helyettes nagymestereként képes volt mókázni, s fonákjáról tekinteni a világot. Beosztottjai atyai vezetőként tisztelték és szerették. Paternalista vezetési stílusa volt, mondhatnánk mai szóhasználattal. Személyesen, szinte „álruhásan” járta az ország pos­tahivatalait, ellenőrzött, dicsért és dorgált. Sok gondot fordított a szakmai utánpótlásra, saját utódait is kinevelte. A postásságnak nem pusztán anyagi jólétével törődött, de támo­gatta kulturális fejlődését is. Könyvtárak, énekkarok jöttek létre támogatásával. Gervay Mihály 100 esztendeje hunyt el. Élete, szakmai eredményei, emberi tulajdon­ságai példaértékűek. A mai kor ifjúsága méltán tekintheti példaképének Gervay Mihályt. Ezért tölt el örömmel, hogy először itt jelenthetem be, hogy iskolánk fenntartója a Fővárosi Közgyűlés márciusi ülésén úgy döntött, iskolánk felveheti Gervay Mihály nevét és az 1996/1997-es tanévtől, mint Gervay Mihály Posta- és Bankforgalmi Szakközépis­kola. Igyekszünk méltók lenni névadónkhoz. 44

Next

/
Oldalképek
Tartalom