Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány Évkönyve, 1995
Krizsákné Farkas Piroska: Térképes tárlatvezetés a Rádió- és Televíziómúzeumban
keletkezett fények és árnyékok rajza, lüktetése, dinamikája izgalmas térhatásban mesél önmagáról. Most már „csupán” tartalommal kellett megtöltenem, megfogni a megfoghatatlant, tárgyiasítani a fogalmat. Olyan ez, mint a víz, melyből meríteni lehet, de minél jobban összeszorítod markodat, hogy megragadd, annál kevesebbet fogsz, mígnem az utolsó cseppet is kipréseled ujjaid közül. Igen, merítenem kellett, meríteni az emberiség létéből, történelméből, kultúrájából és mindezek közvetítőjéből a kommunikációból, embernek emberrel való érintkezéséből, a közvetlen és közvetett üzenetekből. így alakult ki bennem a gomolygó felhőképekből az, amivel ábrázolni, „leképezni”, tárgyiasítani tudtam megbízatásom tartalmát, mit jelent az emberiségnek a tömegkommunikáció, a szinte már a gondolatnál is gyorsabb információáramlás. Kóborom „olvasata” egyszerű, balról jobbra és fentről lefelé, majd újra fel. Kiindulásom az ősi földi lét, a tenger, amelynek mélyén kagylók és csigák között hevernek évszázadok alatt elsüllyedt hajók kincsei, amelyek hullámain számtalan „palackposta” hányódott reményekkel, bizonytalan címzettel és kényszerű rabságban vergődő feladóval. A tenger hullámai fölé tornyosuló sziklás hegyek barlangöleikben őrzik eleink rajzolt-fes- tett üzenetéit ősi állatokról, vadászatokról, életmódjukról. E sziklák fölött, felhők között repülő madár, mint az egyik legrégibb szimbólum, kifejezi az emberi lélek és tudás szárnyalását, évezredek kultúráinak folytatólagos összekapcsolódását. A kóbor középső harmadát elfoglaló kompozíció mintha egy festményből folyna ki a valós világba, csodálatos blondel keretből szakadna ki, hogy újraélje önmagát, hirdetve a művészet öröklétét: Ars longa vita brevis. Három alak áll a macskaköves úton. Egy jobbjával botra támaszkodó öregember, aki a másik kezével egy vidáman ugrándozó kisgyermek felé nyúl. A harmadik figura az előtérben háttal áll a nézőnek, lendületes Benkő T. Sándor: Felhőképek 50