Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány Évkönyve, 1991

Postamúzeum - A Telefónia Múzeum története

A száza elforduló távközlései bemutató kiállitásrészlet

A telefon íróinknak nemcsak varázslatot nyújt és nyújtott, mindennapi bosszúságot is. Tóth Árpád: Szomorú nóta a telefonról című versében 1924-ben így ír:

„Órákig tart a pillanat,

Míg kaphat Ön egy szabad vonalat.

És jön a válasz, nem holnap, még máma:

Foglalt a száma!

Ha nyugtalan Ön és a szíve kérges A központ hölgye ezt nem érti, és bájjal kérdi:

Ó miért oly mérges?"

A telefont a színpadi művek jeles kellékeként az elsők között Karinthy Frigyes fedezte fel és a helyzetkomikumok főszereplőjévé tette. „Nem vagyok itthon" című írásában egyéni szabadságát félti a telefontól: „Legtöbbet a szobalányok és szegény feleségek szenvedik el, akiknek mint előőrsöknek és horchposztoknak minden tíz percben személyesen kell találkozni az ellenféllel, kézitusára szállni vele, vitatkozni, magyarázni a nyitott ajtóban vagy a telefonnál, miközben kettős szerepet játszva, kezükben a kagylóval suttogva veszik fel az utasítást tőlem, aki a másik kagylót fogom, de nem beszélhetek, mert hiszen nem vagyok itthon. ... És ezek még az egyszerűbb esetek, a mindennapos letagadás megszokott technikája. Amikor van valaki, aki nevünkben ugyan, de mégis helyettünk hazudik."

A telefon századunk utolsó évtizedeiben történetét hiányával is beírta irodalmunkba. 1947. márciusában Zelk Zoltán Csanádi György miniszterhez verses telcfonkérel- met küldött „Kérvény helyett" címmel:

69