Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány Évkönyve, 1991
Postamúzeum - Dr. Kamody Miklós–Dr. Sebestyén Kálmán: Postás katonai-távirász szolgálat a II. világháború idején
1941 szeptember 8-án beosztottak a Honvédelmi Minisztérium vezérkari főnökségének VH-es híradásirányító osztályára, ahol a távíróközpontban távírászként működtem. A szolgálatot 24/48 órás váltásban láttuk el. 1942 július 22-én a frontra vezényeltek a II. magyar hadsereghez tartozó 18-as könnyű hadosztályhoz, mely Vukovári vezréőrnagy parancsnoksága alatt állott. Ekkor az egységünk az ukrajnai Vinicán egy kb. 150 ezer lakosú városban állomásozott, mely fontos katonai központ volt, ugyanis itt működött az ún. "Attaséhaus", ahol a német parancsnokság mellé rendelt katonai attasék dolgoztak. Vinica közelében Kalinovkán magasrangú parancsnokság főhadiszállása működött, ahol a német hatalmasságok közül Göring, de Hitler is többször megfordult. A hadosztálynál működő központ biztosította az összeköttetést a felettes parancsnokság és a katonai egységek között. Gyakran Budapesttel is kapcsolatba léptünk, ilyenkor otthoni híreket hallottunk, illetve továbbítottunk. Berdicsevben történt a következő eset: egy éjszakai szolgálat alkalmával Salaján János nevezetű távbeszélő kezelővel a miskolci MÁV üzletvezetőséget tárcsáztuk, ők pedig kapcsolták a lakásomat. Ha csak néhány percre is, de beszélni tudtam a családommal. A táviratokat egy hadműveleti iktatólapra írták, a magyar nyelvű szövegek gyakran több oldal hosszúságúak voltak, az alakulatok nevét állomáshelyüket pontosan megnevezték. A táviratok tiszttől tisztnek mentek, ami azt jelentette, hogy a hadműveleti osztályról az anyagot tiszt hozta a távíró-központba ott tisztnek adta át, a hozzánk érkező táviratokat is tisztek vitték a címzettnek. A katonai attasék titkos kódokkal és számjelekkel leveleztek, ezeket a táviratokat leadtuk vagy felvettük, de tartalmára vonatkozóan ismereteink nem voltak. 1942 telén Vukovári vezérőrnagy parancsnokságát Bredicsevbe vezényelték. E település fekvésénél fogva kulcsfontosságú volt, szigorúan bizalmas német katonai jelentések haladtak keresztül rajta, amelyek mind a legfelsőbb katonai vezetésnek voltak címezve. Vonalainkon gyakran közöltek általános hadműveleti jelentéseket a vezérkari főnökség számára Budapestre, rendszeresen mentek a jelentések a partizánok tevékenységéről, valamint a magyar partizánvadászok tevékenységéről. Á hangulatjelentések állandó visszatérő motívuma volt a legénység elégedetlenségéről szóló hírek, akik a háborút nem érezték szívügyüknek, várták az őket felváltókat és nagyon aggódtak az otthonmaradottakért. Az anyagi ellátással kapcsolatos táviratok Budapestre a szállásmesteri hivatalhoz mentek, a vezérkari főnökség pontos jelentéseket kapott a veszteségeinkről. Ezeket az adatokat ismertük és tudtuk, hogy a sajtó félre tájékoztatja a hátországot, a magyar közvéleményt. Természetesen ezekről az adatokról feljegyzéseket nem készíthettünk, nálunk a katonai titoktartást nagyon szigorúan vették, beszélni sem volt szabad ezekről a dolgokról. Nagyon megdöbbentett bennünket az 1943. január 12-én történt Urivi áttörés, a voronyezsi csatának a veszteségei, amelyek a VII., X., és XX. könnyű hadosztályok pusztulását eredményezték. Január 15-én adták ki Jány Gusztáv vezérezredes hírhedt hadparancsát, mely a végsőkig való ellenállásra kötelezte a szerencsétlen, rosszul felszerelt, szövetségese által lenézett II. magyar hadsereg alakulatait. E hadparancs különben teljesíthetetlen volt, úgy hogy 1943 február elején a vezérkari főnökség rendelkezett a magyar egységek visszavonásáról. 1943 április hónapban a II. hadsereg parancsnokságából - tekintettel a nagy veszteségekre - megszálló erők parancsnokságát hozták létre és az újjászervezett erők kivonása megtörtént. Az oroszok előrenyomulását megállítani nem lehetett, 1943 április 30-án a II. magyar hadsereg hivatalosan is bejelentette működésének megszűnését. 1943. október 26-án leszereltek bennünket és a VII. miskolci hadtestet a IX. kolozsvá119
