Philatelia, 1916 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1916-11-01 / 11-12. szám

PHILATELIA 143 a világ minden tája felé. Ma te­hát többfelé találkozhatunk vele. De azért szeretném én azt az egyént látni, aki komolyan merné állítani, hogy tud legalább öt­hatszáz olyan helyet, ahol ezt a bélyeget, ha csak egyetlen pél­dányban is, de meg lehet látni. Arra pedig szinte fogadást le­hetne tenni, hogy ma már 8-10 egész ivet 50 Márka darabár ki nálása mellett se lehetne találni. Nehéz e szerint megérteni azokat a magyar gyűjtőket, akik 3—4 márkányi értéket is el akar­nak vitatni ettől az értékes bé­lyegünktől, mely igazán önmagá­ban bírja értékét és nem a spe­kuláló jóvoltából, mint pld. az 1906—07 A) portosaink. Tegyük föl, hogy húsz iv készült belőle. Hát kérdem: nincs-e az egész világon 2000 o’yan nagy gyűjte­mény, mely szégyen nélkül nem nélkülözheti ezt a bélyeget ? S ha igen: vájjon o'yan nagyon gondolkodóba ejtő ár volna-e 20—30 Márka egy-egy tőkepén­zesre vagy nagy gyűjtemény tu­lajdonosra nézve? De sőt ilyen összegről sincs szó, mert a bé­lyeget nem valami postakincstár árusítja, hanem gyűjtők, akik ter­mészetesen cserébe is készek fö­löslegüket átengedni. Mire való hát ez a könnyelműség, mellyel ezen bélyeg értéket itt-ott ron­tani kívánják? A spekulációt, ha szolid alapja nincsen sőt minden szégyenérzetből kivetkőzött, ma­gam is kárhoztatom. Akkora ön­zést azonban meg tudok bocsáj ■ tani egy bélyeggyűjtőnek, ha ra­vaszkodás, más tudatlanságának vagy jóhiszeműségének kijátszá­sa nélkül valami értékes bélyeg­hez jutván, nem hajlandó azt ide­gen érdekért potomságnak tekin­teni. Lehet rá eset, hogy egy já­ratlantól, ha lelkiismeretem meg­engedi drága bélyeget meg tu­dok venni potom áron. Itt azon­ban más az eset. Mert a posta ezt a bélyeget akkor se adta volna drágábban, ha tudta volna, hogy én mint gyűjtő az eladási áránál jelentékenyen többet is hajlandó volnék érte megadni. Az eladót tehát meg nem csaltam, a bélyeghez igaz utón jutottunk s ha aztán az a vételárnál sok­szorosan többet ér, tisztán a sze­rencse dolga. A boldog tulajdo­nosokat tehát, főképpen akiknek egész ivük van, irigyelhetem a nagy szerencséjük, de nem vá­dolhatom a kis önzésük miatt. Különösen pedig nem fordulha­tok bosszú érzettel maga a bé­lyeg ellen a miatt, hogy tulajdo­nosa uem akarja olcsó áron bir­tokomba juttatni. Mert ha ezt teszem, legföllebb a mesebeli ró­kát juttatom a szemlélő eszébe, aki savanyúnak találta az érett szőlőfürtőt, mert — nem jutha­tott hozzá. A mennyiségre nézve telje­sen megbízható értesülésünk nin­csen. Bizonyos ideig azt tartot­tuk, hogy a kiskoronás vizjegyü papíron a 100 filléresből egyál­talán nem nyomtak többet né­hány ívnél. Ezt is szándék nél­kül. Az „Auflag“ nem került ki a rendes papírból, néhány ivet hát pótoltak a következő kiadás részéra készítettekből. Utóbb is­mételten olvashattunk „teljesen megbízható értesülés4 alapján álló olyan hirt, hogy a kiskoro­nás vizjegyü 100 filléresből 300 iv készült. Kinek-kinek tetszé­sére hagyhatjuk, melyik jól ér- tesültségnek adjon etőnyt. A mi tételünkre nézve mindkét eset egyformán irreleváns. Mi azt ál­lítjuk, hogy a bélyegből, igen ke­vés van; olyan kevés, hogy any- nyinak a nyomásáért a szedés-

Next

/
Oldalképek
Tartalom