Philatelia, 1916 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1916-11-01 / 11-12. szám
PHILATELIA 143 a világ minden tája felé. Ma tehát többfelé találkozhatunk vele. De azért szeretném én azt az egyént látni, aki komolyan merné állítani, hogy tud legalább öthatszáz olyan helyet, ahol ezt a bélyeget, ha csak egyetlen példányban is, de meg lehet látni. Arra pedig szinte fogadást lehetne tenni, hogy ma már 8-10 egész ivet 50 Márka darabár ki nálása mellett se lehetne találni. Nehéz e szerint megérteni azokat a magyar gyűjtőket, akik 3—4 márkányi értéket is el akarnak vitatni ettől az értékes bélyegünktől, mely igazán önmagában bírja értékét és nem a spekuláló jóvoltából, mint pld. az 1906—07 A) portosaink. Tegyük föl, hogy húsz iv készült belőle. Hát kérdem: nincs-e az egész világon 2000 o’yan nagy gyűjtemény, mely szégyen nélkül nem nélkülözheti ezt a bélyeget ? S ha igen: vájjon o'yan nagyon gondolkodóba ejtő ár volna-e 20—30 Márka egy-egy tőkepénzesre vagy nagy gyűjtemény tulajdonosra nézve? De sőt ilyen összegről sincs szó, mert a bélyeget nem valami postakincstár árusítja, hanem gyűjtők, akik természetesen cserébe is készek fölöslegüket átengedni. Mire való hát ez a könnyelműség, mellyel ezen bélyeg értéket itt-ott rontani kívánják? A spekulációt, ha szolid alapja nincsen sőt minden szégyenérzetből kivetkőzött, magam is kárhoztatom. Akkora önzést azonban meg tudok bocsáj ■ tani egy bélyeggyűjtőnek, ha ravaszkodás, más tudatlanságának vagy jóhiszeműségének kijátszása nélkül valami értékes bélyeghez jutván, nem hajlandó azt idegen érdekért potomságnak tekinteni. Lehet rá eset, hogy egy járatlantól, ha lelkiismeretem megengedi drága bélyeget meg tudok venni potom áron. Itt azonban más az eset. Mert a posta ezt a bélyeget akkor se adta volna drágábban, ha tudta volna, hogy én mint gyűjtő az eladási áránál jelentékenyen többet is hajlandó volnék érte megadni. Az eladót tehát meg nem csaltam, a bélyeghez igaz utón jutottunk s ha aztán az a vételárnál sokszorosan többet ér, tisztán a szerencse dolga. A boldog tulajdonosokat tehát, főképpen akiknek egész ivük van, irigyelhetem a nagy szerencséjük, de nem vádolhatom a kis önzésük miatt. Különösen pedig nem fordulhatok bosszú érzettel maga a bélyeg ellen a miatt, hogy tulajdonosa uem akarja olcsó áron birtokomba juttatni. Mert ha ezt teszem, legföllebb a mesebeli rókát juttatom a szemlélő eszébe, aki savanyúnak találta az érett szőlőfürtőt, mert — nem juthatott hozzá. A mennyiségre nézve teljesen megbízható értesülésünk nincsen. Bizonyos ideig azt tartottuk, hogy a kiskoronás vizjegyü papíron a 100 filléresből egyáltalán nem nyomtak többet néhány ívnél. Ezt is szándék nélkül. Az „Auflag“ nem került ki a rendes papírból, néhány ivet hát pótoltak a következő kiadás részéra készítettekből. Utóbb ismételten olvashattunk „teljesen megbízható értesülés4 alapján álló olyan hirt, hogy a kiskoronás vizjegyü 100 filléresből 300 iv készült. Kinek-kinek tetszésére hagyhatjuk, melyik jól ér- tesültségnek adjon etőnyt. A mi tételünkre nézve mindkét eset egyformán irreleváns. Mi azt állítjuk, hogy a bélyegből, igen kevés van; olyan kevés, hogy any- nyinak a nyomásáért a szedés-
