Petőfi gyüjtemény - C sorozat / 14-es doboz
és mikor halt meg? azért is felhí minden igazlelkü embert, a ki nem üres pletykák, hanem meggyőződése és igaz tudomása szerinti tények előadása által kitűzött czéljához vezetheti, szíveskedjék vele, úgy a hogy tudja, adatait közölni. „Most még — olvassuk a „V. U.“ utolsó számában — számosán vannak, kik egyes részletekre híven fognak emlékezni, de azóta máris 11 év múlt el, s az idő halad, nincs vesztegetni való perezünk!“ A „V. U.“ említett száma már négy érdekes közleményt hoz Petőfi kimúlására vonatkozólag, melyeknek egyike igy hangzik : „Markosfalva (Erdély), aug. 25. 1860. Ezelőtt mintegy 11 évvel a pápai birtokban Bolognában, több sorstársammal a Lacrima Cristihez közel esvén, örömünkben-e, búnkban-e ? (minthogy rég volt, elfeledtem), énekelni kezdettük halhatatlan emlékű költőnk „Fiúk, az Isten áldjon meg, én is iszom, igyatok !“ költeményét. Ez alkalommal kérdezősködtünk egymástól, vájjon Petölit melyik ezredbe sorozták be ? minek folytán Albisi Bartos Zsigmond barátom úgy nyilatkozott, miszerint a halál sorozta be egy jobb hazába. — Erdélyben a segesvári csatában, melyben egy orosz tábornok is elesett, jelenvolt s látta, hogy Petőfi, midőn az illetőket kitartásra lelkesítette, a golyózápor között, egy orosz golyó által halálosan megsebesítve, a csatatéren maradt. U. i. Az elesett orosz generálisnak Segesvár alatt emlékoszlop emeltetett s a feliratból a csata napját megtudhatni. — Barabás Károly, a Franz Kari nevű 52. számú sorezred 4-dik századának invalidus vice-freiterje.“-üCtL&r&iU ínjr feti'fc' Íá-íú'-f ^r<-