Petőfi gyüjtemény - C sorozat / 10-es doboz

0 Petőfiről. Csernáioni Gyula kir. tanfel­ügyelő a »Petőfi Muzeum volt társszerkesztője« régebbi dolgozatait, melyek a Petőfi Múzeum­ban jelentek meg, s mind Petőfit tárgyalják, egy érdekes füzetté foglalta egybe, Éyenkor látjuk, hogy milyen derék folyóirat volt a Petőfi Muzeum, s valóban kár lett volna ezeket az értekezéseket ott felejteni. Különösen becses dol­gozat mindjárt az-első, Petőfi egyéniségéről szóló, továbbá a második is, mely Petőfi profétizmu- sát jellemzi, — azonban mindegyiknek az a hi­bája, hogy igen töredékes és nem adja meg a kellő pszichológiai alapot. A hol erre nincs szük­ség, — s a legtöbb értekezése ilyen, — ott be­ható Petőfi ösmerőnek mutatkozik, a kit élvezettel olvasunk, mert szeretettel és nagy tárgyismeret­tel merül el kedvenoz költőjének ismertetésébe. A hat tanulmány a többek között kimutatja Petőfi hatásának főbb eszközeit, részletesebben azon hatást, melyet Petőfi az 50-es évek köl­tőire gyakorolt, vallásos és erkölcsi nézeteit. Érdekes az a népmese is, melyben Petőfi szere­pek és a melyet legutoljára közöl. Ez egyszerű és népies, nem mint a Péterfy Tamás közölte Petőfi-népregék, melyekről a csináltság lerí. Egy­általán melegen ajánljuk Osernátoni Gyula könyvét mindazoknak, a kik a nagy költőt sze­retik és mélyebb ismeretébe akarnak behatolni. Ara 1 korona. . f

Next

/
Oldalképek
Tartalom