Petőfi gyüjtemény - C sorozat / 5-ös doboz

* A Petőfi-házra 31 ‘forint 30 krt kaptunk a székesfehérvári főgimnázium önképző körétől, mely célúi tűzte, hogy e ház megvételére gyűjtést rendez és hogy hasonló gyűjtésre fogja fölhívni az ország többi tanodájának ifjúságát is. Miután azonban az irók és művészek társasága adott ki egy átalános felhívást, az önképZő-egylet csupán a saját körében való gyűjtésre szorítkozott. A fentebbi összeghez ma­ga az önképző egylet tiz forinttal járult alaptőkéjé­ből; a többit pedig harminchét tag adta össze. Ke- gyeletes áldozatkészségük szolgáljon másoknak is buzdító például. Pes t-m e g ye a Petőfi emlék felállí­tására — tudvalevőleg — gyűjtést kívánt rendezni, mintegy ellensúlyozásául a Petőfi-ház ügyének isme­retes elejtéséért. Az eredmény pedig az lett, hogy három szulgabiró gyűjtött 65 frt 70 krt, (Tassy Kál­mán 4 frt 70 krt, Telebéry 6 irtot, Koch Gusztáv 55-öt,) a többi pedig »a nagy pénzhiány miatt« eredménytelenül buzgólkodott. A »hangadó« megye alispánja elrendelő, hogy ez összeg a letétből kivé­tessék s a »Petőfi - emlék« javára gyümölcsöző- lég kezeltessék. Anglus kellene hozzá kiszámítani, hogy ez összeg gyümölcsöző kamataiból mennyi idő múlva kerül ki egy Petőfihez és az első megyéhez illő emlék költsége.

Next

/
Oldalképek
Tartalom