Petőfi gyüjtemény - C sorozat / 3-as doboz
— (Koltai Virgil meghalt.) A Budapesti Kereskedelmi Akadémia kitűzte a gyászlobogót: tanári karának egyik legjelesebb tagja, Koltai Virgil dr. hosszas betegség után tegnap meghalt. Koltai Virgil ötven esztendős volt: 1857-ben, március huszonkettedikén született Csornán, Sopron vármegyében. Győrben és Pannonhalmán tanult, azután tanári diplomát szerzett. Mint tanár, Esztergomban kezdte meg munkásságát, azután Komáromba, majd Győrbe került s végre Budapestre. Szerzetes volt: a Benedek-rendbe tartozott s közvetetlen azelőtt lépett ki a rendből, hogy Budapestre jött. Itt előbb egy ma- gán-gimnáziuumot szervezett, a melynek három esztendeig igazgatója volt. Azután a józsefvárosi, majd a Barcsay-uteai főgimnázium tanára lett, a honnan a Kereskedelmi Akadémiába hívták meg. Értékes irodalmi munkásságot is fejtett ki. Megírta Arany János, Petőfi Sándor, Fáy András és Czuczor Gergely életrajzát és költői méltatását, kiadott egy kötet irodalom- történeti és esztétikai tanulmányt, fordított angolból, németből, svédből és sok tárnát és cikket irt budapesti és vidéki lapokba. Halálát hosszas és kinos betegség előzte meg s állapota régtől fogva reménytelen volt. Temetése holnap, szombaton délután három órakor lesz a Rákóczi- ut végében levő temető halottasházából. A kitűnő tanár haláláról a Kereskedelmi Akadémia külön gyászjelentést adott ki.