Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 47-es doboz
1.9?2. június 5rö.|vasárnap PESTS í Fi LA1* Gyóní Géza. Halálának ötödik évfordulójára. Előttem fekszik rendetlen irásu, kopott, égett Sárga lapu naplóm. Azért vettem elő fiókom mélyéből. hogy egy nagy halál évét visszaemlékezzem. Leteszem a toliam, hogy percek múlva újra felemeljem, de még igy is csupa apró — akkor rettenetesnek látszó — tragédiák jelenetei jajzanak bennem. Ezért nem bírok irni naturalista folyékonysággal, mert az apró tragédiák mind felém ágaskodnak s szóinak: engem örökíts meg! én voltam a legérdekesebb; vagy. rólam írjál, mert én voltam a legrettenetesebb, a legfájóbb, a legvisszataszitóbb! — A hideg berzong rajtam, mert már erősen emlékezem, olyan erősen, hogy a mát szinte elfelejtve, 191? június 25-ikének hajnalát érzem . . . egy hajnali reggelt, mely örök éjszakája lett rabtestvéremnek, a przemysü löv'-szk-'-ck gránátos költőjének: Gyónt Gézának. * Gyóni Géza egy galíciai hitvány várban találkozott testvér öccsével: Mihály főhadnaggyal. Összeölel- kezíék. megcsókolták egymást, kipanaszkodták magukat és azt éreztek, hogy a lövészárok sokkal közelebb hozta őket egymáshoz, mint a vér. Mikor a várat feladták, együtt, de szorosan egymás mellett bandukoltak az uj otthonukba: Oroszországba. És igy ■ együttmávadva,' szorosan egymás mellett fekszenek Oroszországban: a temetőben. Gyóni és Mihály főhadnagy egyszerre haltak meg; a naptár szerint néhány napi különbség van kettejük elmúlása között, de ez csak a naptár tévedése, mert én láttam — és ez volt a legborzasztóbb — hogy mikor a költő megtudta a halálhírt, hatalmas termete összeesett, merengő szemei csúnyán megüvegesedtek és szörnyű szeretettel vonzódott közös szobájuk egyik sarkába, ahonnan napokig el sem mozdult. Ha részvétet hallott, terhes dadogásnak vélte és ha sokáig háborgatták, gr arcossá nyúlt a keze, a teste, üveges szemeit a látogatóra meresztette, úgy az ijedtén elosont mellől így aztán egyedül maradt Ezeken a napokon az es-1' téket szerette. Behúzódott a szobasarokba és az ajtót figyelte és sok életet látott maga felé lebbenni^z apjáét, ae anyjáét, az öccséét, csak az övé késett és ez nagyon, bántotta . . . Kivi}], az ablaka alatt csúf kerítés ágaskodott, mely mögött katcnátlan járású, hosszupuskás őre vigyázott. Egy muzsik a sok millió közül.Gyóni tudta ezt és kihajolt az ablakon, hogy megnézze’ -ezt a vérszemet! Aztán cigarettát sodort, szenvedélyeset szippantva kifelé fútta a f új töt és- utár na tekintett, egészen a lenge'füst után hajolt s igy szólt: — Mihály! — A muzsik bambán rábámult és tovább kullogott. — Mihály! — buggyant újra Gyóni szava. — Aludjál, pán! — biztatta a muzsik és tovább akart kullogni, de a „Mihály“ szó újra hangzott, azután még egyszer, és még egyszer, de most már ordítva, hocszant s a steppék felé szerteszéiedt ... Másnap Gyóni Géza mint „búskomor“ kórházba került. A kórházban egy este átcstont a szomszéd épületbe. ahol napokkal ezelőtt az öccse meghalt. Belopódzott a gazdátlan szobába s az ablak előtt ernyőt csinált a szeme elé (pedig sötét este volt már) é3 kémlelt, a temetőt kémlelte Azután pattogón vezényelt igy: — Mihály főhadnagy, állj! Ne állj! Állj! — hívta* küldte, örült neki és mikor látta, hegy r.em jön. letépte magáról az inget, a ruhát, a papucsot és velőí- fázó vijjogással mindent a temető felé hajított • • • Később lecsendesedett. — lehet, csak külsőleg — mert mikor a cellájába vissza vif! ék ilyesmit tf körömmel a meszelt falra: . . . Elnyel mindeneket a hőség Es csak Istené a dicsőség! l-iaiála előtt jókedvű lett és magyaros vágyak rajzották körül, kacagó, vig nótát dalolt, azt, hogy:: „Sárika, Sárika kis szentem . . és hajnali négy- órára már teljesen fáradt testtel és lélekkel fordult a meszelt fal felé, hogy elpihenjen, hogy ne szenvedjen:. aki nézi, hogy Mihály főhadnagy után menjen. * Másnap hajtott fővel léptem a cellájába, egy olyan cellába, amelynek az ablaka rút, esőverte deszkával volt belülről befödve, egy olyan cellába léptem, amilyenbe csak Dosztojevszkivel tudtam volna sokáig zokogni, de úgy, hogy könnyünk se pottyant volna, mert ez a legnehezebb. Azért igy' sem zavart semmi! A Gyóni-tragédiák crescendója feküdt előttem és nekem olyan mindegy volt minden. Csak később zdtein félni Gyóni Gézától, a haláltól és lázas reszeléssel egy' sárga papírra rajzoltam az arcát. Aztán kimenekültem az élő rabtestvérekhez, akik most mind szomorúak, búsak és tépettek voltak és akiknek szemeiből ezt lehetett leolvasni: Ma én, holnav te! • Délután két óra felé már hatalmas tömeg feke- téilett a fogolytábor főterén katonás rendben, de polgári meghatottsággal. Az eső apró cseppekben permetezett, mintha az Ur is siratta volna a költőt. Néhány perccel kettő után megnyílt böríönütík otromba fakapuja, hogy közénk engedje még egyszer azt. aki tőlünk ment el és közülünk való volt. A temetőskocsi világoskék volt. fiatalnak való. 33 évesnek ... A kapunál megálltak és négy diszes ruháju honvéd ég négy feszes ruháju honvédhuszár vállára vette a koporsót. Elhozták a tér közepére. Körülöttünk csend voll, mély csend, olyan csend, amelynek a temetéshez cemmi köze nem volt. Egy német evangélikus lelkész (mert magyar nem volt) búcsúztatta el Gyóni Gézát, akit szerinte az Isten küldött s küldetésének vége szakadván, színe elé szólított. A pap után a dalárda énekelt, majd Z .... . (akkori országgy. képviselő; búcsúzott tőle a nemzet nevében. Aztán megint énekeltek és újra vállra vették a koporsót, kocsira latiék. leolvastak közülünk harminc rabot és elindultak. A dalárda belülről énekelt a kocsi felé és a kocsi csak gurult, gurult, miglen eltűnt szemeink elől! Mi tovább énekeltünk s hangunk fakult, halkult s egyszerre csak becsukták az otromba kaput s udvariatlanul szétkergeííék a rabokat pedig azok úgy szerettek volna sokáig egy helyben állni, várni . . . a szabadulást! • Kint- a temetőben Mihály főhadnagy friss Sírja mellett, de szorosan mellé, uj sirt ástak és oda tették le pihenni azt, a magyaros sorsú költőt, akit a háború i zet* felszínre, pedig „csak a béke katonája vett.'- Oicsvay Géza. Mémeí opst-sénekssek vendégszereplése a Városi színházban. A pesti születésű, magyar származású Préger ez idén nem rendezhette, úgy mint tavaly, opera- staggionejét a magyar kir. operaházban, mert az illetékes tényezők inkább a wieni Staatsoper vezetőivel, a osztrák Lyonnal és Schalk igazgatóval szerződtek a német énekesek vendégszereplésére. De Ábrányi igazgató most átengedte Prégernek a Városi Színházat; igy hát, későn bár és kedvezőtlen hőfokok mellett, de mégis szóhoz juthatott nálunk a Préger opera-együttese is. Ez az együttes, a nagynevű Jeritzán és Pic- caveren kivül, a német szinivilág leghíresebb és legkiválóbb operaénekeseiből szerveződött, amint az már a szombati Carmen-elöadáson is fényesen beigazolódott. A legjobb német Don Josék egyikét hallottuk ezúttal, a dalmát származású Tinó di Pattiéról, az „éneklő Moissi“-t, • aki nemcsak szép nemes tenorjának érzéki varázsával, de kiváló szinész- tehetségével is — főleg a két ntolsó felvonásban — nagy hatást keltett. A címszerepet Sanden Alin« adta, a lipcsei operaház hírneves primadonnája, ugyancsak fényes művészi sikerrel (a művésznő elkésve érkezett és helyettesítésére már már a jelen% 1 Előhúzott és festett go be' r- * __& 1