Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 47-es doboz

IE K /— Juhász Gyula mákéi ünneplése. X Vitáé}' szegedi tudósítója jelenti: Jifakó váröá közön­sége megható keretek között ünnepelte meg Juhász Gyula keltői pályájának negyedszázados évfordulóját. Szombaton este a színházban kez­dődött az ünnepség, amelyen a váró® és csanád- tnegye társadalmának minden számottevő kép­viselője megjelent. A város hatóságát Nikelstkg Jenő polgármester és Gorcta Péter főjegyző képviselte, a megyét pedig Tarnag Ivor alispán ! és Verteín Endre megyei főjegyző. Az ünnepé­lyen több üdvözlés hangzott el, elsősorban Makó város közönsége nevében Espersit János üdvö­zölte Juhász Gyulát, majd Vermes Ernő Szigeti Vilmosnak kedves kareofatát olvasta föl Juhász Gyula fölfedezéséről, azután Pécsy Emilia szín­művésznő, a szegedi színház tagja, Juhász-ver­seiket szavalt, A'. Miksa Ilona pedig Juhász­dalokat énekelt. Utána Mára Ferenc köszöntötte,1 föl Juhász Gyulát, az Otthon írók és Hírlapírók Söre, a Dugonits Társaság és a szegedi újság­írók nevében. Azután a makói állami gimná­zium egyik tanára, majd Juhász Gyulának egy ívolt makói tanítványa üdvözölte a tanári kar, -Illetve a volt tanítványok nevében. Sajtos Gyula ia makói újságírók nevében mondott üdvözlőbe­szédet. Juhász Gyula az ődvöiTéséket meghatott ^beszéddel köszönte meg, és a makói űri dalárda ■énekszámával ért véget áz ünnepség, este a- munkásdalárda lampiónos szerenádot adott! ljuhász 'Gyulának, majd bankett volt, amelyen NiketszJcy polgárinester a város hatósága, Ver- Hán Endre főjegyző pedig a megye nevében üd-< vözölte Juhász Gyulát Vásárnap délelőtt á pol .gármester Makog Emil sírjához vezette Juhász Jiyulát, és a szegedi vendégeket. A korán el­hunyt költő sírjánál megható emlékünnep folyt le. — /

Next

/
Oldalképek
Tartalom