Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 47-es doboz

1922 ÁPRILIS 30 VASÁRNAP'

<3*^> GYEREKEKNEK

Ji jó gazdasszony

Jó gazdasszony leszek én,

Bögrét, lábast viszek én,

Bögre, lábas, fakanál . . .

Jucika most mit csinál?

Sütök, főzök vacsorát,

Meg is mondom, micsodát: Pocsétából húslevest,

Finom az, csak np nevesd 1

Gombóc is kellf Itt a sár, Hipp-hopp, meg van főve már. Készen van a vacsora.

— Hát a vendég kicsoda?

Itt a Palkó. — Gyér ide,

Fogj csak hozzá izibel

— Csacsi Palkó megeszi,

Jucika meg neveti.

Jóska bácsi.

ERagy-OTagyarország meséi

ft szálfa nagy, a szárnyas óriás

(Okafaloa)

Hires vitéz, nevezetes hős volt lka vezér. De Bár csak a hire maradt meg, maga porrá vált. K’yári estén, mikor az ika falvi leányok ki szoktak tűni a ház elé a lócáira, vége-hossaa nem volt az lka vezérről szóló történetnek. Három leány tudott ttófla a legtöbbet A molnár leánya, mert annak az Ipja meg lka vezér katonáinak* őrölte a lisztet. A

kovács leánya, mert annak az apja még Ika vezér lovait patkóba. A kőműves leánya, mert annak az apja még lka vezér várát építette. Mesélt, mesélt a három leány.

— Jött Ika vezér a lovasaival, — mondta a köm Íves leánya —, elvette ezt a földet az óriásoktól. Futott az óriás-nép, csak a hegyek közölt álltak meg. lka vezér pedig várat épiteitt idle, hogy tnegviétíje a szegény pómépet

— Hanem az óriások, nem nyugodtak bele a vereségbe —, folytatta a kovács lánya. —• összehívták a sok óriást mindenfelől. Jöttek is nagy sereggel, ki a jege® tájakról, ki meg a forró vidékről. Akik a jeges tájakról jöttek fehérek voltak, mint a hó, akik a forró vidékről gyülekeztek, feketék voltak, mint a korom. Rázúdult a teménytelen sok óriás Ika vezér seregére. Hét nap, ihlét éjszaka, tartott a harc. Nagyon kifáradtak már az óriások, csak úgy izzadt az üstökűk. De Ika vezér serege is megfogyott. Melegük lett az óriásoknak a csata hevében. A kutak vizét egyetlen hörpinitésire itták Ikl. Aztán a patakokra, folyókra került a sor. Utoljára egy csöpp viz sem maradt sehol. Aktkor ösiz- szefogfak az óriások utolsó nagy támadásra. Sok elhullott belőlük, de Ika vezér katonái is elfogytak lassan. Már csak maga állott a vezér. Két kézzel osztotta a csapásakat, de a sok ellenség elnyomta. Elterült a földöm. Ott abol elterült, hulló vére nyomán tiszta forrás buzgott föl a földből. Meg halálával is áMlást hozott a viz nélkül maradt vidékre.

— Hej, de mit ért az — mondta a molnár leánya. — Az óriások királya, a Szálfanagy, beköt* törött lka vezér várába, elfoglalta a forrást. Most csák drága adóért ad vizet a szegény embernek. Ma este éppen édesapámra esik az adózás sora. Aíkikora kenyeret kell sütnie, mint valami talviga- Ikerék. Nyársrahuzott ökröt, jó ropogósra pirítva a Szálfanagy óriásnak. És lám, még panaszkodik az óriás, hogy kevés volt az estebéd.

Egyszerre nagy ostordurrogás hallatszott. Két szekér döcögött elé az utcán. Mindegyiket négv űfen fekete btojpy hozta, Az dbő szekéren volt a

kenyér, a másodikon az ökör. Elül haladt a molnár fia, Furus Jancsi. Sühancgyerefc volt, még a bajusza sem serkedzett. Amint mennek a szekerek, mély kátyúba dőlt az egyik kerék. Hiába volt minden biztatás, a négy bivaly sehogy sem tudta kihúzni a megfeneklett szekeret. Jő darabig csak pattogtatott ostorává! a Jancsi gyerek, hanem utoljára megmérgelődött, nekifeszitette a vállát a lőcsnek, egyet lökött a szekéren, azzal máris kinn volt a kerék a kátyúból. Jancsinak még a kalapja sem billent félre. Éppen arra ment bíró uram. Látta, bogs' mit csinál Jancsi.

— No, ez már jó erős suhanó, — mondta. Azzal odament a szekerekhez, megnézte az ökröt, a (kenyeret, mert foiró uram gondja volt, hogy baj ne legyen az adózás körül. Jancsi tovább ment. a szekerekkel. A határban már várta Szálfanagy. Két fekete szárnya volt az óriásnak, hosszú, durva szakálla, egysegy lába beillett volna oszlopnak akármelyik kastélyhoz. Nagyon éhes volt már, nem győzte otthon bevárni az estebédet, azért sietett a szekerek elé. Kezében szénahányó villát tartott, ezt mindjárt beledöfte a nyársonsült ökör oldalába és elkezdett falatozni. Szemlátomást Ízlett neki az étek Vállán oroszlánbőr lógott, abba törülte g száját

—- A/, ize megtette volna — mondotta; —hanem kevés volt. Mondd meg otthon, hogy ezután a dupláját küldjék az adónak, te kölyök,

— Fums Jancsi az én becsületes nevem —■ felelt a molnár fia büszkén nem pedig kölyök*

— Már nem bánom, akárhogy hívnak, te emberízink. csak lódulj az üzenettel, mert össze* törlek.

— Kettőn áll a vásár — válaszolt Jancsi, aztán hogy az óriás eltávozott, maga is hazaballagott csendesen. Elmondta otthon, hogv mit üzent az óriás. No. hiszen lett erre nagy méllatlaníkodájs.

— Mindenünket megeszi a Szálfanagy — siránkoztak az emberek —. nem is lesz addig nyugtunk, mig el nem költözünk innen.

Mindenkinek volt valami szava, csak Jancsi nem szólt semmit. Másnap « kiömivesen volt az adózás sora. De bizony csak egv ökröt küldött az óriásnak,’ mert nem is volt az istállóban több. Hanem senki sem mert az adóval Szálfanagy elé

menni. Féltek a harágijától, hogv nem küldték x dupla adót. Egyszerre csak előállott Jancsi.

— Elviszem én az adót, maid beszélek az óriás fejével.

E! is ment csakugyan. Éktelen szitkozódásra fakadt Szálfanagy. mikor látta, hogy nem teljesítették a parancsát.

— Nem kaptok több vizet a forrásból — mondta. Odaállt a forrás elé. ugv őrizte, mikor a leányok kijöttek korsóikkal.

Nagy lölfordulás támadt erre a faluban. Mindjárt összegyűltek az okosabbak bíró uramnál és elkezdtek tanácskozni.

— Meg kell duplázni az adót, —• mondták a félénkebbek.

— De akkor mi halunk éhen. — felelték az

előrelátók.

Jancsi fiatal suhanó létére nem vehetett részt a tanácskozáson. Csak az ablak alatt hallgatta a nagy vitatkozást. Végre nem állhatta, odakiáltotta a tanácskozóknak:

— Bízzák rám a dolgot, bids uramék. Három napig csak kibírják a szomjazást. Addig végzek az óriással.

Biró uram visszagondolt arra, amikor Jancsi kiemelte a terhes szekeret a kátyúból és ráhagyta a fiúra, hogy csinálja a dolgot kedve szerint. Ereje van hozzá. Jancsi pedig három komáját vette maga mellé, erős köteleket adott nekik és elrejtette őket a forrás közelében, a szikla közé. Szálfanagy ott őrködött folyton a forrás mellett. Mindennap megkérdezte Jancsit:

— Még most sem. szomjaztok eléggé, hogy, a dupla adót küldjétek?

Jancsi felelt rá, amit felelt és leste az alkalmat. Harmadnap este ió kemény-ropogósra sült ökröt vitt Szálfanagvnak. Ahogy az óriás bele akarta ülni a szénahányó villát, lecsúszott a villa az ökör zsíros hátáról.

— Majd segítek én — kiáltott Jancsi, azzal elkapta a villát, heleszurta az ökörbe és odatartotta a pecsenyét Szálfanagy szája elé. Tetszett az óriásnak. hogy igy kiszolgálják. Roppant száját kitá» tolla a friss hús felé. Jancsi se esett azonban a fejel ágyára, hogv csak ugv szolgálja ki az óriást, mintha bért kapna érte. Kapta bizony* úgy bele- nyomta a pecsenyét az óriás szájába, hoev a hatalmas Szálfanagy majd megfulladt. Amíg levegő után kapkodott, hozzáugrott Jancsi és kikapta alóla a kiét lábát El is dőlt Szálfanagy menten, mint a tele gya.pjus zsák. Ebben a pillanatban Jancsi a szenahányó villát leszúrta, hogv éppen a két ága közié került Szálfanagy vastag nyaka. Se fölállni nem tudott, se elrepülni. Akkor aztán eíő- kíiTjantotta Jancsi a komáit. Összekötöztök! az óriást, hogy mozdulni sem tudott. Bezzeg könvör- gött az óriás, hogy engedjék szabadon* Jancsi bele is egyezett de előbb megfogadtatta vele, hocv eltakarodik a környékről. Szálfanagy szentül megfogadott mindent. De azért még: pecsétes írásit ts vettek tőle biztonság okáért. Akkor eresztették szabadon.

Szálfanagy elfutott a vidékről, meg sem äßt Óriásországi«. Az ikafalvi lányok pedig vidáman jártak ki ezután korsóikká! a forráshoz «melyet attól kezdve Furus-forr ásnak hívtak* A forrás most is vígan csobog, körötte bokrok zöldéinek, virágok virulnak.

Táncos nyuszik

Muzsikál a tücsök-basiéa, Be szép a nótájuk hangjai Dalukra a táncot járja Nyuszi urfi, még a párja.