Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 46-os doboz

csatorna lenék tervezésének nem volt indokolt, — azt a kezdő és végpont összeköttetése által nye­rendő egyenletes esésben tervezni, mert ez által levezetni. A tervezet nyugati csatorna töltései a magyar észak-keleti vasúti töltés mint általános csatlakozó érdekeltségi körébe vonható, mást tehetni nem lehetett. A hozzájárulási arány pontosabb mód, és TARCZA. .EK jpETOFI jSÁNDOKNKXÚL. Közli : BAUD1SZ JENŐ. (Vége.) A hetedik levél igy szól: Erdőd, April 24. 1847. Kedves . . . im! Csak pár sort irhatok, de reám nézve fonto­sabbat, mint a világ valamenyi szónokának beszédei. Épen most tadtam meg Sasstól, hogy P—i munkáinak, nem tudom hány kötete Károlyban, s talán épen nálad van. Légy olly jó és küld el nekem minél előbb. Úgy várom, mint elkárhozott lelkek várhatják éjfélüket; ez minden boldogságom, mit még e tárgyban remélhetek; küld, küld kedves jó . . . im! Tehát pár nap múltán tellyesedve lesz egyet­len reményem, melly lelkemböl fakad, s aztán puszta, puszta lesz ott minden; nem bírok e szerelemből egyebei, csak puszta emléket; mi olly számtalan öröm és bánatot teremtett előbb, most egy hideg emlékké kell hogy váljon, mint minden életünkben, mi kéjt és örömet nyújthat lelkűnknek. De nem is érdemiek tán egyebet!--------------Én örömben na­po kig tudnék hálát adni istennek, de bánatomban nem bírok, nem tudok imádkozni!----------­P edig ki istentől nem remél, ki ö hozzá sem könyörög bensóleg irgalomért, hogy akarhat az még köszönni valót nyerni. Oh én boldogtalan leszek tellyes életemben én nem várok egyebet! . . . Szegény Barna Náczi a Rókus-kórházban fek­szik most betegen, s életéhez kevés remény. Mért nem vagyok én helyette. Jöj édes lelkem . . . im ki Papával ha bemegy; úgy várlak, mint isten résztvevő, vigaszt nyújtó an­gyalát. Addig is légy boldog, minő lehetsz, kívánja Júliád. U. i. Levél papiromért* ki ne nevess, mert csak jót akartam tenni megvevésénél, s csupa litogtatás- ból irok rá neked; egy pesti német színésznőtől vet­tem, ki most a legnyomorultabb helyzetben jár hely­ségről helységre, és illy papírok eladásával tengeti szánakozásra méltó életét. Julia. U. i. Megbocsás e csúf firkáért, de olly izga­tott vagyok, hogy alig tudok ülni, csak szaladnék mindig végetlen világra. Szendrey Julia, a ki mindég hallgatott a szülők tanácsára, meghajlott azok akarata előtt, ugylátszik végre is fellázadni készült a kényszer helyzet ellen. A következő levél minden egyes sora azt bizonyítja, hogy a tilalom, az akadály csak növelte Julia sze­relmét. A sovárgó szerelem kétségbeesett szava szólal meg e levélben, sejtetve azt, hogy végre is Julia, szülei beleegyezése nélkül is képes lesz a köl­tőnek kezét nyújtani. Erre mutat az is, hogy esdve kéri, unszolja barátnéját arra, hogy hozza őt össze még egyszer a költővel. Tehát az előbbi levelekben könnyedén oda do­bott lemondás eszméjével, csak ámította magát Julia, s a túlfeszített húr már-már elpattanni készült. Az érdekes levél a következő: Erdőd, Május 1. 1847. Kedves . . . im! Mért kérdezed még tőlem, miért, oh ... i, hogy mit tegyél. Te ki legjobban tudod, mennyire szeretem ötét, elgondolhatod, hogy ő t láthatni leg­nagyobb boldogságom volna. Üt, ki lelkemnek min­*) A levél fejé.n rózsa és nefelejts virág csokor vau festve, a mely mostanáig is megtartotta élénk sziliét. den gondolatját, minden érzelmét, mi ott fakad bírja, kedves egyetlen világomat! Ha csak egy rövidke óráig is bírhatnám öt, csak egy perczig a kezet, mellyben isten minden gyönyö­römet tereimé, ha csak láthatom, hogy öröm még neki láthatásom, tán imádnám az embert is, ki által ezt megnyerhetém. Hatalmadba adok mindent tenni, mit csak jó­nak látsz, csak azt tedd, hogy láthassam öt; oh . . . im, ha ezt kieszközölheted! Látod, nem egyedül a szenvedély kx. ^giiéséért vágyom erre, de ha egyszer láthattam; vagy iá ve­szem, hogy valami biztos állást szerezzen magának s ekkor minden ellenszegülés nélkül övé lehetek, vagy ha több neki korlát nélküli szabadsága, mint szerel­mem, — mitől félek — akkor válni fogunk örökre, s talán még nyugodt lehetek, s ha kívánják szüleim boldogíthatok mást, ki sorsát enyémhez köti. — Aztán ha ő most úgy tenne mint mondja, s csupa visszatorlásból, hogy sértsen, hogy megmutassa a világnak, milly keveset gondol velem, ha szerelem nélkül venne el egy paraszt leányt, egy nőt, ki lel­kének fönségét nem érthetné, nem sejthetné, mi lenne belőle: egy szerencsétlen egész életén át, s ennek oka én !! ekkor megérdemelném, hogy sújtson az ég haragja, hogy ne tudjam, mi a boldogság. — Mióta ismét lehetőnek hiszem öt láthatni, mióta felélesztéd bennem újra a remény sugarát, azóta lángként nyargalja az öröm valómat át, s egy égető láz magasztalja lel majdnem kialudt életkedvemet. Végre lerázhatám magamról az örökös okos­kodás jégpánczéljár, mit rám eröltetének, s épen a legnagyobb igazgatás, midőn úgy bele akartak kovácsolni, hogy soha többé td nem igazodhaték be­lőle, épen a legnagyobb igazgatás ronta el mindent, mit eddig összetépni erőm nem volt, s most szaba­don lélekzem. — Hisz csak nem akarják, hogy el

Next

/
Oldalképek
Tartalom