Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 45-ös doboz
vmaxűb# — A merényletek sora megértette benne azt az tlha tározást, hogy évtizedekkel ezelőtt tett igé: rétét végre-valahára mégis csak beváltsa. A reform megvalósításával Loriss-Melikov tábornokot bízta meg, akinek az lett volna a feladata, hogy mint korlátlan hatalma katonai fliktátör, egyrészt liberális kormánypolitikával kibékítse a közvéleményt, másrészt pedig kiirtsa a sötétben bujkáló nihilizmust. A diktátorelső dolga az volt, hogy megszüntette a belügyminisztérium hírhedt III. -osztályát, amely mint legfelsőbb fórum irányította a politikai titkos rendészetet, és eltávolította a reakciós párt gyűlöli fejét, a szent szinódus főprokurá- torát és közoktatási minisztert, gróf Tolsztoj Demetert. Aztán nem minden siker nélkül megkísérelte, hogy a közigazgatást, különösen pedig a rendőrséget megtisztítsa azoktól a tisztességtelen elemektől, amelyek évtizedek során tömérdek bajt okoztak. Szibériából egész sereg Bzámiizött végre hazatérhetett. A vidéki ön- kormányzati szervek, amelyeket az eddigi fő- kerfflá«yzók--£ftiíideiiképpen megnyomorítottak, most végre szabad lélegzethez jutottak. A közvélemény valamelyest megnyugodott. Az ilyetén való egy esztendeig tartó előkészítés után Lorisz-Melikov elérkezettnek látta az Időt, hogy népképviselet összehívását javasolja a cárnak. II. Sándor bele is egyezett ebbe. 1881 február 10-én elkészült az alkotmánytervezet, március 13-án délután félegy órákor pedig Sándor cár aláirt egy kormánynyilatkozatot, amely a néppel közölte a parlament küszöbön álló összehívását. Miközben azonban ezt a pröklanmtáófc kinyomatták, a szociálforradalmárok titkos bizottsága éppen újabb merénylet előkészítésével volt elfoglalva. A kormány jószándéka végzetesen kereszteződött a merénylők terveivel. Igaz ugyan, hogy már március 10-én a forradalmi végrehajtó bizottság elnöke, Seljagov, a rendőrség kezébe került, de egy fiatal leány, Perovszki Zsófia, akinek édes apja szenátor volt, kezébe ragadta a bizottság vezetését és Hihetetlen erélyességével felkorbácsolta az összeesküvők bátorságát. A téli hónapokban II. Sándor cár vasárnaponként a Mihály-tóren lévő lovagló iskolában díszszemlét szokott tartani. A díszszemléről a cár a Katalin-csatorna mentén lévő utón tért vissza palotájába. Az Hton lesben állott Perovszki Zsófia, aki zsebkendőjének lobogtatásával összeesküvő társának, Risszakov diáknak, .megadta a megbeszélt jelet. A diák bombát hajitolt a cár felé, amely szétzúzta 17. Sándor hintáját és megölte a testőrség több kozákját. A cárnak azonban semmi baja nem esett, nyugodtan kiszállott az összezúzott kocsiból és gyalog akart hazatérni, jj De még két összeesküvő volt elhelyezve ugyan- j azon az uton. A- soron következő Grineviczki ] PESTI NAPLÓ lengyel eb v0lt, aki elpártolt honfiátrsaitól és az orosz forradalmi mozgalomhoz csatlakozott. A sápadt fiú a cár elé állott, köpenyegének zsebéből kihúzta a vattába göngyölített robbanó bombát és a kövezetre dobta. A robbanás széttépte a merénylőt és halálosan megsebesítette a cárt, aki még aznap meghalt. Ji fiú nem. ha ft ja végre az apa végrendeletét III. Sándor cár került a trónra. Minthogy nem gondoltak arra, hogy valamikor ő kerül uralomra, merőben katonai nevelésben részesült Amikor azonban bátyja, Miklós trónörökös meghalt, és 1865-ben ő lett a trónörökös, aki elhunyt bátyjának menyasszonyát, Dagmar dán hercegnőt vette feleségül, sietve pótolta nevelésének hiányát és különösen közjogi kérdésekkel igyekezett megismerkedni. A trónörökös jogi nevelésével Pobedonoszev Konstantint, a moszkvai egyetem magánjogi tanárát bízták meg. Ez a valamikor papi állást betöltött tudós fanatikus szlavofil volt, akiben a reakció lelke élt és aki óriási hatással volt a jóakaralu, nagy kötelességtudásu, de szellemileg jelentéktelen 111. Sándorra is. Eleinte az volt a szándéka III. Sándornak, hogy végrehajtja édesapjának politikai végrendeletét. 1881 március 20-án az uj cár elnöklésével miniszteri tanács ült össze, amelyen Konstantin és Vladimír nagyhercegek is résztvettek. A jelenvoltak közül a legtöbben a Lorisz-Melikov részéről kifejtett liberális Programm mellett nyilatkoztak. Probedonoszev, az uj cár egykori nevelője, aki gróf Tolsztoj Demeter elmozdítása óta a szent szinódus főprokurátora volt és ebben a minőségben vett részt a minisztertanácsban, fanatikus szenvedéllyel elitélte a népképviseletnek, mint ő mondotta, az ,.uj fecsegő klubnak“ tervezett összehívását. Kifejtette, hogy a népképviselet borzalmas bajba döntheti Oroszországot, aminthogy bajba döntötte Nyugat-Európát is. Volt tanítójának szenvedélyes fejtegetései mélységes kétségeket támasztották a cárban. Elhalasztotta a döntést és az ügyet újabb beható megvitatás végett külön bizottság elé terjesztette, amelynek Lorisz-Melikov volt az elnöke. Ekkor azonban a szociálforradalmár párt ismét belenyúlt Oroszország sorsába. Ezúttal nem uj merényletet követtetett el, hanem beérte azzal, hogy nyílt levelet intézett III. Sándor cárhoz, amely március 23-án került az Uralkodó elé. Ez a leckéztető s 'fenyegető hangon megszövegezett levél oly hatással volt az uralkodóra, mintha a- wénlcépviselet összehívása kapi- tulálás volna az előli a párt előtt, amely megI gyilkolta a cár édesapját. Ez a levél semmiesetre sem mozdította elő az orosz parlamentarizmus vajüdó ügyét. Közben a kiküldött kü1922 julius 30, 5 lön bizottság is szakadatlanul tárgyalt. Utolsó ülése május 10-én volt Pétervárott. U gyanazon a napon azonban Gacsinában a cár kabinetjében már megtörtént a döntés. Pobedonoszev a cár megbízásából a miniszterek tudta nélkül manifesztumot szerkesztett, amelynek szövegét III. Sándor elé terjesztette. Az uralkodó a főprokurátor. erélyes sürgetésére azonnal alá is irta ezt a manifeszttí- mot és meghagyta, hogy a minisztertanácsban való előzetes megvitatás nélkül haladéktalanul tegyék közzé. A manifesztumban kijelentette III. Sándor cár, hogy súlyos órában veszi át a kormányt, hittel éltélve az autokrácia hatalmában és igazságosságában és szilárdan elszánva arra, hogy fentartja és minden támadással szemben megvédi az önkényuralmat. A cár, mint jóval később kiderült, nem is volt tudatában annak, hogy ez a nyilatkozat minden- képen lehetetlenné teszi a népképviselet összehívását. A külön bizottság éppen ülésezett, amikor, kvülről hirét hozták e manifesztum közzétételének. Mindenki izgatottan kérdezte, hogy ki a szerzője. Pobedonoszev, aki jelen volt az ülésen, gúnyosan nevetett és nyugodtan bevallotta, hogy ő a szerző. Kollégái gyűlölködve nézték, de ő ezzel nem törődött, sőt arra sem válaszolt, amikor az izgatottságtól reszkető Lorisz-Meli« kov ezt kiáltotta feléje: — Maga gazember! Másnap egész Oroszországba szétvitte a táviró azt a hirt, hogy a kormány kurzusa ti régi abszolutisztikus irány marad. Lorisg-Méli- kov azonnal lemondott, ar^n III, Sándor, mód nélkül csodálkozott. Oroszország igazi ura Pobedonoszev lett, a kérlelhetetlen reakció koronázatlan királya. De Teréz már a claveeinhez ült és eljátszotta a i dallamot. Szépapám akkor meleg baritonját nekieresztette és csendesen, búsongva kezdte énekelni: Vetekedik vélem háromféle virág, 1 Egyikféle virág az szép búzavirág, , ■ ■ Másikféle virág, fürtös szőlővirág, A harmadik virág az ivola virág.,. Ne vetekedj vélem ivola szép virág, Virágom, érted meghalok, Virágom, véled maradok, Virágom, érted megha-alok! Mikor az ismétlésnél újra ehhez a sorhoz jutott: virágom érted meghalok... ngy kieresztette a hangját, hogy a verandáról egyenkint bejöttek az. énekszóra, A dalnak vége volt, Teréz felkapta a kázs- mirkendőjét és kiszaladt. A társaság tapsolt, nekiesett szépapámnak és kérlelték, hogy újra énekeljen. De; szépapám kiszökött a kertbe. Az almafák alatt megtalálta Terézt: — Akarok kegyednek valamit mutatni . . . szólt kissé remegő hangon a lányhoz és a tarsolyába nyúlt, hogy átadja az írást, melybe szerelmi vallomását foglalta. De Teréz gyorsan előre ment és hátraszólt: 'v— Jöjjön kegyelmed bejjebb a kertbe, mert apámé ramék idelátnak. Mikor a lombok eltakarták őket, megáll ott és szemébe .nézett szépapámnak: — Apámuram nem kedveli kegyelmedet .- . . Szépapám felrántotta mindkét vállát: * * — Mit bánom én! — mondta konokul. • — Azt mondja — folytatta Teréz kissé felheviilve és gyorsan — kegyelmed mindig dor- bózol és minden tisztes háznál óvakodnak kegyelmedtől . . . Szépapám nem szólt semmit, megint felrántotta a vállát. Teréz ideges mozdulattal vonta derekára a kázsmirkendőt: — Azt is mondta, hogy kegyelmed minden békés embert duellumra szólít, meg hogy kegyelmed Váradon esztendővel ezelőtt kilencezer rénus forintot veszített együltiben valami kakadu nevű kártyajátékon . . . Körülnézett és mielőtt szépapám felelhetett volna, azt mondta: — De jöjjön kegyelmed bejjebb, mert innen is látnak bennünket . . . A gyümölcstől terhes ágak alatt néhol lehajolva, megint előre mentek pár lépést. Teréz megállt és az ajka kissé remegett: — Apamuram azt mondta, én mondjam meg kegyelmednek, hogy ne járjon a házunkhoz . . . Szépapám sokáig nem válaszolt. Mosolygott, de ez a mosolygása keserű volt. Aztán azt mondta: — Az a kérdés, kegyed mondja ezt, vagy csak az apjaura ... Teréz gyorsan felelt: — Nem én mondom, de én nem tehetek semmit apámuram akaratja ellen . , . Elkapta az arcát és előre sietett. Szépapám elgondolkozva, lehajtott fejjel, száján még mindig azzal a keserű mosollyal lépegetett utána. A régi présházhoz értek. Teréz belépett a présházba. Szépapám utána ment. A pókhálós, szűk ablakok megszűrték az aranyszínű októberi délután fényét és olyan csudálatos világosság volt a présházban, mintha láthatatlan templomi gyertyák égtek volna. Érthetetlen forróság volt a présházban és olyan édes mustszag, hogy az ember szive megszédült tőle. Egy darázs zengett a levegőben, mintha bágyadt kis aranysipot fújt volna az ősz tündére. Álltak sokáig és felindultau néztek az egymás szemébe. Szépapám a Teréz keze után nyúlt. — Terézke ... — mondta — dongó szállott a hajába . . . — Hol! — kérdezte ijedt-halkan Teréz és lehajtotta a fejét. Szépapám ekkor megcsókolta a Teréz nyakát. Teréz megrázkódott és menekülni akart. De szépapám már fogta a derekát. Magához rántotta és olyan vad erővel pecsételte száját a Teréz szép, keskeny szájára, hogy mindkettőjük szive elfulladt belé. Teréz vergődött, ajkait a csók alatt makacsul és teljes erővel ösz- szezárta. De kétségbeesetten megfeszült karjaiban és derekában lassankint elömlött a gyengeség. Válla, melyről lecsúszott a kendő, remegni kezdett, szemét lehunyta, arcán kábult mosoly vonult át és hosszan engedelmesen odaadta forró száját. Aztán két tenyerét egyszerre rémülten szépapám dolmányának feszitette és lihegve mondta: — Most menjen kegyelmed . .. menjen .,, tüstént menjen .. , eresszen ,.. Felkapta a földről a kázsmirkendőt és kilobbant a présházból. Szépapám a tarsolyához kapott és ntána szólt Teréznek: — Az Írás , ,taz Írás . . . De Teréz, mint a menekülő őz, már az almafák alatt futott. Szépapám a szalmafonatu padra zökkent Térdére könyökölve öklére támasztotta a halántékát és lihegett. Aztán kiment, végig került a kert alá és megkereste a lovát. A gyepűn is keresztül ugrathatott volna, de szökni mégsem akart és a ház előtt lovagolt el. Teréz már a verandán állott és Naláczival beszélgetett. Szépapám meglengette csákóját a veranda felé. A hajdú, mikor meglátta a távozó vendéget, elébe sietett. A két gányó is hóna alá kapta gitárját és felugrott a grádicsról. Szépapám a tarsolyába nyúlt és magas ívben mindhármuknak egy-egy aranyat vetett. A szakáesné is kiszaladt a konyhából, de szépapám úgy tett, mintha nem vette volna észre. Mert csak három aranya volt. Füttyentett az agarának és sarkantyúba kapta lovat. Mikor kiért az útra, vágtatni kezdett Mintha lovát is az az indulat ragadta volna el, mely az ő belsejében tüzesedett. Füle mellett süvöltött a levegő: ő egyre vágtatott. A nap már lebukott a láthatáron. Az alkonyat madarai, vércsék és kerecsenek szálltak a vágtató lovas után, mintha üldözték volna.
