Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 45-ös doboz
Vaszilij rozmaringja. Irta Dávid László. kir. kát. főgimnáziuma tanár (Miskolc). (A Toldy-kör elbeszélő költeménypályázatán 400 korona j utaló m d i j j a 1 kitüntetve.) Szibériában, szürke, ólmos este ... Siró, si'kongó szélvész kavarog.. .♦ Vaszilijt hallgatják egy kis szobában Megfáradt lelkű szegény magyarok. Vaszilij tegnap jött meg nyári kedvvel... Tavaszon hagyta ott himes Zalát, Hol kék vizái tó csobbanó zenéjét , Táncos dalával kiséri a nád... S Vaszilij lelke muzsikálva mondja Sötét szemű lányról a szép mesét: „Vaszilij egyszer visszamegyen érte ... Úgy megígértük ..., ember... feleség ...“ Négy esztendős fogolykenyér után is Vaszilij lelke magyar rab maradi... S a másik, tiszta, szentképes szobában Emléket őriz olajmécs alatt. „Lány adta ..., emlék ..., nekem, Vaszilijnak...“ S hangján a lelke boldogsága ring, Ahogy mesél a féltett, szent virágról... Piros cserépben fonnyadt rozmaring ... „No, mán a rozmaringot... ugy-e ... persze...“ És András bácsi titkon elsiet... De hamar vissza is kerül s leülve Bólingat Vaszilij meséinek ... S mi furcsa ..., egy-egy percre, pillanatra Eltűnik János, Péter..., sorra mind... „Hanem már menjünk, emberek ..a Göncöl Magosra szállt, nyugodalomra int...“ És elpihennek ..., álmos deszkaváros Sokszor könnyázott, bus fekvőhelyén, Hol Balatonnak kék vizébe* fürdik Az álmodó rab, nyomorult, szegény... Sötét van..., mintha szellemek csatája Huhogna másvilág: éjszakán... András se nyugszik ..., tesz-vesz ..., szinte Péter... Titkos munkába* fárad mindahány. És reggel..., ó Uram, ki szent sziveddel , Ttélsz élőket és megholtakat... Fizony Vaszilij rozmaringja mellett Magyar föld még irmagnak sem maradt. Csak árva, bus, szegény magyaT raboknak Kicsiny párnája lett tán súlyosabb, Mikor lopott kincsét belétakarta Egy szent bűnökkel terhes gondolat... Szibériában, szürke, élmos este... Siró, sikongó szélvész kavarog... így kárhoztak el messze, hómezőkön, Megfáradt lelkű, szegény magyarok ... Sebestyén deák. — A Told y-k ör elbe zél őkölt e- mény pályázatán dicséretben részesült. — Irta ölvedi László. ,Nyergeltess paripát Sebestyén deákom,’ „Nem mehetek veled, jó Uram, de bánom.“ ,Királyné hiv, menjek németre hadammal,’ „Hej, ha ott lehetnék biztató szavammal..,“ I ,Német is, török is, pogány mind a kettő,’ „Veretlen ne hagyja őket a Teremtő.“ ,Sebestyén deákom, bízom én tebenned,* „Kipöngetem kobzon hősi harcra mented...“ ,Két kicsi magzatom a széltől is ójad,’ „Megtanítom őket álmodni Terólad.“ ,Diákra, görögre, imádkozni szépen,’ „ügy lesz, amint mondtad, hitemmel Ígérem.“ ,Forgatni a kardot, kopját törni, vini,’ „Vitéz lesz azokból, mint az apjuk, igy ni.“ ,Asszonykát vész, baj, rút hántás ne érje,* „Uram, szivem vérét kiontom ő érte...“ ,Ne csalja meg furfang, rossz atyafi osztály,’ „No deák! eszedre szégyent sose hoztál." .Vigasztald, ha várna esténkint hiába,* „Mosolygó kedvemnek, hej, roskadt a lába.“ ,És veled mi lesz jó deákom Sebestyén?’ „Imádkozom érted, Uram, minden estén.“ Nyergeltet Bálint ur és felkap a lóra, Csattog már, röpdös már büszke lobogója. Még egy „Isten hozzád“, s porzik az ut messze, Fürge szellő kél, hogy nyomát betemesse. És a diák úgy tesz, amint megígérte, Szikkadt, forró nyárba*, fogas, öreg télbe*. é X Meseszőtte álma, foszlik csalfa köddé, Török Bálint nem jön soha, soha többé. Ifjú már a gyermek, elhervad az asszony, Élő halottat csak ő, aki sirasson. Szakad a mentéje, ráncos is a képe, Megrere r j a koboz fáradt, vén kezébe Kicsi, bongó húron kinek sir a lelke: Tinódi Sebestyén vonagló szerelme... Magyar hit, nagy álom, maradék reménység, A szivében szürke, szomoritó kétség... Hites, forró ajka egyszer csak bezárul, — ... lm a bánatos dal Sebestyén deákrul.
