Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 45-ös doboz

OJ

napján d. u. 1 órakor pedig díszebéd tartását határozták el. A gyűlés külön bizottságokat alakított az elszállásolások és fogadások keresztülvitelére, az estély

csak: «A rom panasza» és nem, mint a most nyilvánosságra hozott költeményé: «Sárosvár romja» lehetett; ez a czím azonban — mint mondtam — «semmiképen sem illik a most nyilvánosságra jutott költemény fölé. Nincs összhangzásban a költemény tartalmával.»

A mikor ezeket egészen jószívvel és tiszta meggyőződéssel igénytelenül elmondottam, azt hittem, hogy nem mellőzhettem annak a körülménynek a felemlítését sem, hogy itt városunkban sokan tudnak egy költemény létezéséről, a melyet «városunk történeti adatainak egyik legbuzgóbb és leglelkesebb gyűjtője» (Hinder Károly úr) «A rom panasza» czím alatt kéziratban őriz, a melyet daczára annak, hogy évek óta jól ismertem magam is s daczára annak, hogy egy az Erdei laknál mondott s nyomtatásban közzétett beszéd is szintén e vers gyanánt fogadott volt el, — magam a Petőfi eperjesi időzéséről írott kis művemben nem vehettem fel. És erről az Eperjesen őrizett s Petőfi versének tartott költeményről — melynek, a közlőit költeménytől teljesen különböző kezdő sorait is idéztem — konstatáltam azt, hogy ez nem a Petőfié, hanem a Kása Barnáé.

Valóban nem tudom, kinek köszönjem meg(!?) azt a nagy figyelmetlenséget, a melyre szegény kis tárcza- czikkemet méltatta, vagy azt a rosszakaratot, a melylyel az ügyet, vagy talán nevemet a nyilvánosság előtt mintegy pellengére állítani kívánta; az azonban tény, hogy már a Pesti Hirlap október 12 iki száma «Meg- czáfolt Petőfi-vers» czím alatt azt a teljesen légből kapott hírt bocsátotta világgá, hogy én «érdekes» (1 ?) tárczaczikkemben kifejtettem, hogy a Jókai által közzéJ. - »-»UUVZV/íi -L l*. , --------------------- J

Dem

éthe 1 u , Gerált 3 u., Lukó 3 u., Szedikert 7 u., Sznakó 1 u. Sertésvész. alsótarczai j.: Gulyvész 1 u., Keczerlipócz 4 u., Kisladna 5 u., Nagyiadna 10 u ,

tett verset nem Petőfi írta, hanem az én egykori növendékem: Kása Barna, a ki most debreczeni városi tisztviselő.

Őszintén megvallva, eleintén mosolyogtam ezen a hihetetlen «Claquehutes Frigyeskedés»-en, a mely ékesen szóló példája annak, hogy 'közönségünk néha milyen alapossággal (!) szokott olvasni és hogy hírlapíróink néha milyen hasonló alapossággal (!) írják meg tudósításaikat. Azon kevésbbé csodálkoztam, hogy a czikkíró egész alaposan tudta azt, hogy Kosa nekem «egykori növendékem» volt, —- holott tanulótársak voltunk; valamint azon sem, hogy ő Kosát «debreézeni városi tisztviselő»-nek tudja, holott ő ottani ev. ref egyházi számvevő. Az azonban méltán meglephetett, hogy én egyenesen Jókait és Illyés Bálintot czáfoltam meg, mert * kifejtettem» azt, hogy az általuk közlött verset nem Petőfi, hanem Kosa írta meg.

Ijedten kaptam elő az Eperjesi Lapokat, hogy újra, meg újra átolvassam ezt a szerencsétlen «érdekes» tárczaczikket. Megnéztem a lapnak több példányát is, azt hívén, hogy rossz szellemek űzik velem játékukat s talán csak a kezeim között lévő példányban jelent meg az én czikkem úgy, a mint azt megírtam s a többiben — talán valami rettenetes tévedés folytán — úgy került nyilvánosságra, a mint azt a czikk beküldője olvasta (pedig abban a kitűnő nyomdában, a mely az E. L.-at nyomja, az ily tévedések éppen úgy ki vannak zárva, mint a hogy a legcsekélyebb sajtóhiba is a legnagyobb ritkaságok közé tartozik), de hiába: én nem tudtam egy betűt se kiolvasni belőle arra nézve, a mit a Pesti Hirlap közlött. KétségbeKimondották, hogy a köri székek ezentúl mindig csak zárt helyiségekben tartandó ünnepélyekre lesznek ki- kölcsönözhetők. — Végül ismét 21 új tagot vettek fel.

esésemben nyomban ajánlott-levelet írtam a P. H. szerkesztőségének s beküldtem a kérdéses tárczaczikkemet közlő lappéldányt s kértem, hogy az Istenért czáfolják meg a közzétett hírt, mert én azt egy betűvel se írtam meg, a mit nekem tulajdonítanak.

De még ez mind nem volt semmi.

Egyszerre megindult az összes lapokban a Petőfivers- czáfolási mánia s szörnyűködésemre csaknem mind hozta egymásután, hogy én miképen sütöttem ki azt, hogy a Jókai által is eredetinek tartott költeményt nem Petőfi, hanem Kosa írta, a mint ez a költemény Kosa verskötetének ennyi és ennyi lapján olvasható is. Csakhamar meglepetten írt Kása is s a nélkül, hogy ítéletet mondott volna eljárásomról, egyelőre czikkem beküldését kérte. A mikor már engemet, szegény fejemet, csaknem valamennyi lap ilyképen a legnagyobb alapossággal (!) a Petőfi-reliquiák legszakavatottabb (?) ismerőjévé avatott, előáll egyik fővárosi lap és «Vers panamák» czímű közleményében neki ront a mit sem sejtő szegény Kosának s elmondja őt mindennek, csak jó költőnek nem s reá süti, hogy ő — szegény! — az ismeretlenség homályában nyugodtan végig várta azt, míg versét — mint Petőfiét — a hazai sajtó «agyon magasztalta» s talán soha se elégelte volna meg a dicséreteket, ha én el nem árulom azt a titkot, hogy a költeményt nem Petőfi, hanem ő írta.

No, most már csaknem reám szakadt az egész mindenség! Mondhatlanul nehezemre esett az, hogy Kosának, egy teljesen ártatlan, derék, kedves embernek, egy kiváló írónak, én — minden akaratomon kívül — ilyen kellemetlenséget okoztam.