Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 45-ös doboz

lag Köszönt iánk, mint köszöntött az európai népekre a 48-as idők áramlatából? Egyik kérdésre sem válaszolhatunk igennel, de rájöttünk, megérez- tük, hogy a márciusi eszméktől való eltávolodás döntötte nyomorúságba Európa népeit és csak a hozzájuk való visszatérés állíthatja helyre a megbomlott világrendet.

A márciusi jelszavak 48-ban szabadságot, egyenlőséget, testvériséget jelentettek. Ma jelentik az integer Magyar- országot, Nagy-Magyarország feltárnaket szokták csörgetni Petőfi szobra előtt; tudjuk, bogy ott is — mint mindenütt — korbácsot fontak volna, hogy végigsuhintsanak vele a magyar hírnéven és becsületen, de bármily hangos lett volna sivár és lelketlen vádaskodásuk, összeomlott volna a megdönthetetlen igazság előtt, hogy a magyar nemzet soha senki szabadságára nem kovácsolt bilincset és hogy soha a szabadság nem volt annyira meggyalázva, mint az ö uralmuk alatt.

1 Helyes az ösztöne a magyar néplé.U-.-oirL-unj cs tabora a; erőszakos rendszabályok egész sorát készül életbeléptetni a törvényes szabadságok minden fajtája ellen. Teszi ezt nein a szokott törvényhozási utón, hanem a költségvetési törvénybe meglepetésszerűen belerakott, rögtönzött rendelkezésekkel, amelyek fennálló törvényeket döntenek halomra és a francia jogrend alapvető oszlopait ingatják meg.

Abban a költségvetési törvényben, amely elleni harcról lapunk hasábjain az utóbbi balekben annyiszor volt szó, el van koVorjiié l árki, a mezőgazdák elnöke mondott: • *•,

— Ebben a költségvetésben rögtönzött reformok váltakoznak költséges cs meg nem érlelt újításokkal. A vagyon tefmalö ereje kímélet nélkül, meg van támadva, megkockáztatva azt, hogy megfélemlíti a takarékosságot, megbénítja a vállalkozás szellemét, fenyegeti az életfeltételeket s az egész jövőt. Ilyen kilátásokkal sújtott országban nem boldogulhat a mezőgazdaság. Nem boldogulhat ott, ahol naponta kímélet nélkül megtámadják a nemzeti élet alapvető elveit: a rendet, a

Jókai és a nagyapám.

Irta József Ferenc kir, herceg,

A piinap egy levelet kaptam, egy áldott jöleikü öregasszonytól, egy nékem drága levelet ió nagyanyómtól. A levél levendula-illatos, régi szép időket idéz. Szerencsés alkotások és gazdag virágzás időszaka volt akkor: egy haladó ország gazdag termése gondolatokban, művészetben és természeti szépségekben. A költők álma zavartalan volt vigabban arattak és vigabban szüreteltek akkor az emberek. A mindennapi gond gyermekiáfoakon járt akkor, hasonlítva a mai időkhöz, amikor teljes gyűlöletes valóságában tapossa el az emberek életkedvét.

Igen! Drága levél van a kezemben. Elnézem, olykor ósdi írásos magyar sorait. Az öregség rótta ökot papírra, gyengéd és szeretetteljes visszaemlékezésben.

ö az alcsuti magányában is az országgal érez és együtt akarja csendben megünnepelni nagy mesemondónknak százéves szü- lelósenopját. Kedvesen emlékszik a régi boldog időkről. Ezt írja: „Jókai többször volt nálunk, úgy Alcsuton, mint Fiúméban. Bámulta é> élvezte jó nagvpapa alatt a szép kertet, a kilátást és a kék tengert. Aztán eljött hozzánk az alcsuti szüretre is. Együtt szedtük a szőlőt kint főztük a zsivánv- pecsenyét. — Jókai tulpaprikásnak találta a gulyást — ittuk a mustot és utána jártuk a csárdást cigányzene mellett, este pe. dig magyar nótákat énekeltünk neki.“ Elméiázok a levél felett: Két nemes alak árnva merül fel emlékezetemben és pár nercre testet ölt. — mint a felhők szeszélyes iátéka — hogy aztán ismét elfedje a feledés, mindennapi gondolataink által.

Az egviket ismertem — naevatvám volt. Katonás viharedzett alak. jóságos, de az akarástól kemény arc, melyről a férflerö és a szív humora szállt a szemlélő felé. Jóságos kék szemével még most is mindig rám tekint, emlékszem az üres hadvezér lassú beszédmodorára. a lassú szólánc mögött a avors felfogás villámai cikkáztak és nyugodt szavai pörölycsapás lehettek. Ha kellett cseréppé törték n rossz argumentumot. pedig hangzásuk szelíd, sőt tréfás volt. Gyeplőket tartó erős kéz. kardot vezénylő egyenes akarás — és ugyané kéz, ha pihenni tért, egy mesekertben fehér hattyúnak adott eledelt.

*

A másik: Nem ismertem, fsak emléke él ősi otthonunkban, családunk hagyományaiban. Sokszor és sokat beszéltek róla Alcsuton. Vészes nyári időkben, a bolyseviz- mus alatt olvastam látomásait, a lövő század regényét, ahogyan ő képzelte és ahogyan ő szerette voln.n a boldog és nagv Magyarországot. Eszméi mély be--—->r>’ást tettek rám, nemcsoda, hisz én akkor vettem kezembe Jókait, mikor országunk nem volt magyar, mikor még a vigaszt is tudatos számítással ragadták el tőlünk a lélek és test hóhérai. A halál kisértete iárt mindenütt. az iszonv borzongolt az élet minden idegén — éjszaka sírtak a Duna hab- iai és halottat mostak. Akkor naßvon megszerettem Jókait. Gondolataiban annyi vigaszt és reményt találtam.

Sokat bolyongtam e nehéz napokban a szép allcsuti parkban. Sok minden beszél ott két nemes ember nemes baráti viszonyáról. Elgondolkozom, hogyan is találtak ők igv egymásra, hogy mint érthették meg egymást ilv mélységesen és hogy maradt miránk ilv drága emlék a magyar mesekirálvröl. Keresem két ilv nemes léleknek találkozópontját. Vájjon hol találkozott lelkűik áramlása? Azt hiszem a szépség kertiében. Mindketten nemzetük virágait ápolták ők. a magyar nemzeti gondolatot n képzetek világának mérhetet- j Icai kertjében jártak. Együtt érezték a magyar sorsot, annak minden nehéz fordulatát és a fejlődések számtalan lehetőségét. Voltaire szavait idézhetem: „Nincs szebb e földön, mintha az ember kertiének virágait ápolja.“ Ezt követte az én nagvatvám is és igv vezették egymást saját elhatárolt, de határtalan szép birodalmukban. A teremtés szelleme volt egyszerű köntösük.

Mindkettő igaz magyar ember volt és igv találkozhattak.

*

Gyakran járták az alcsuti kertet és itt cserélték ki gondolataikat. Jókai a Iegsze- retefteljesebben emlékezik meg ezen együtt- létekről. Amit én ma itt felidézek, azt Jókai már régen megírta, de én úgy mondom j el, ahogyan a mi családi hagyományaink- j ban fönmaradt.

Azt hiszem, sokszor esett szó köztük a i nehéz 48-as időkről, hiszen mindketten J koríársai voltak azoknak a szomorú na- i póknak. Beszélhettek azokról az időkről, í amikor József nádor még élt. Biztosan nagy szeretettel mutatta nagyatyáim azokat az első fákat, melyeket még a nádor ültetett. Hiszen nagy munka volt az, a pusztából egy virágzó birtokot és egy csodás kertet a semmiből előteremteni.

„Meg akarom mutatni, hogy a magyaroknak mindenre van eszük, hiába rágalmazzák meg őket.“ Ezt mondotta a palatínus és ezt vallják az 5 ivadékai is.

A virgonc gyermekkorról is eshetett szó, bor mellett, vagy . csendes estéken a kertben. A szürkület oly megihlető, minden olyan gondolatformát ölt. A fák mintha a szellemvilágba nőnének bizonytalan alakjaikkal, ég és föld szorosabban ölelkezik. A nappalnak éles vonásait a szürkület felejtéssé similja. Tavaszi, vagy nyári estéken oly meleg zsongás árad ki mindenből. A fák és a virágok illatot árasztanak s az ember leikéből emlékek fakadnak uj, kedves gondolatokká válva. Sokat beszélgethettek ilyen estéken, sétálgatva egymás oldalán: Bizonyára szó eshetctl palatínus Jóskának tréfáiról is, mikor például a pa- rasztgverekek játékra hívták öt és mikor a sváb gyerekekkel, magyar parasztim játszótársai élén egész csatákat vívott. Volt ott bizony néha betört fej, de hamar megvigasztalódtak.

A Petőfi-ház ereklyéi közt Jókai szobájában nagyatyám egy levelét találom: Többek közt írja: „Egy udvari estén szó volt köztünk arról, hogy hazánkban a régi szép szokások elhanyagoltainak. Említés.-, esett a szüretekről. Felkértem Jókait, hogy jöjjön egyszer szüretre Alcsutra, hol cigányzene mellett látandja az igazi magyar nép ünnepeit.“

El is jött Jókai és aztán minden évben szüreti vendég volt. Sok tréfa esett meg e szüretek alkalmával. Lobogó pászloriü- zct gyújtottak, vendég és béres együtt szedték a szőlőt, főzték nagyatyám vezetése alatt a gulyást, meg a gombócot, Jókai ez utóbbiról azt mondta, néha oly kemény volt. hogy lőni is lehetett volna vele. Biztosan Jókai is keverte a rotyegó gulyást és a rögtönzött asztalon pedig meg-meg- jelent egy más, marcona katonának való étel. I)c Jókai nemcsak mulatott, hanem sokat dolgozott is az alcsuti kúriában.

Ott irla a „Kis Királyok“ egy-két fejezetét, akkor mondotta nagyatyám: „Csodálkozom, hogy igy egyenként irta az összefüggő regényeket, egyes lapokra és azokat egymásután nyomdába küldi,“

A Budapesti Hírlap mai száma 14- oldal.