Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 45-ös doboz

ALKOTMÁNY. 239, szám.

11

Szombat, 1909. október 9.

Petőfi Itáliában.

Irta: Hangay Sándor.

Mikor még Sopronban voltam mint kadét, Sokszor szivembe nyilallott a rideg kaszárnya udvarán vitt járt előttem ő, a sárga pitykés közlegény! És ilyenkor köny futotta be szememet. Láttam a lázas szemű, lobogó tekintetű beteg katonát, amint sorsától megalázva söpri a kongó kövezetü hosszú folyosókat.

Legendás idők jöttek! Terhes volt a század és csodákat szült. Az elsőkből utolsók lettek, az utolsók elsőkké. Országkormányzók hullottak porba s aki ma lenn volt a mélyben, holnap a magasba emelkedett. Hadseregek támadtak a semmiségből elő, hősök, héroszok születtek s a szabadság csókja meghozta a költőt is, aki ércnél maradandóbban örökítse meg aztán verseiben századának nagyszerű érzésvilágát.

És Peirovics Sándor, a soproni sárga pitykés közlegény tette meg a szédületes utat, amely a nagykőrösi mészárosmester fiától Petőfi Sándorig, a világirodalom legnagyobb lírikusáig vezet.

A titáni harcot küzdő seregek vérét azóta régen beszivta a szomjas anyaföid, hősök, hadvezérek homlokáról régen lefonnyadt a babérkoszorú, de a segesvári eltűnt magyar költő hírét örök dicsfény nyel ragyogja be most is a forrón érző szivek soha ki nem alvó lángja, az emlékezet.

S akit az emlékezet őriz — él! Petőfi él, Petőfi köztünk van s a magyar nemzetnek mind több és több dicsőséget szerez. Szelleme, Istenadta nagy tehetsége diadalmasan járja be Európát s a külföld előtt eddig csaknem ismeretlen művészetünknek bámuló híveket hódit.

1908-ban érkezett hir Olaszországból, hogy Giuseppe Cassone Petőfit lefordította. Balta Ignác emlékezett meg akkor Az Újságban róla hosszabban s a leghozzáértőbben.

Örömmel és büszkeséggel töltött el ez a hir. Dante, Petrarca, Torquato Tasso körötökbe ért egy uj szelleműriás! Messze keletről, barbár főidről jött közétek; keleti szilajságot, rajongó erőt tisza-dunaközi magyar délibábot hozott nektek nnurparti álmodó cí odavarosok!

Szivem megtelt túláradó nemzeti önérzettel. Boldogan ültem le, hogy papírra vessem a toliam hegyére toluló meleg szavakat:

Sándor napján.

Magyar rónákra kék -:öd ül ma,

. Remeg az Alföld nagy szive!

Ki ültette az érzés rmgvát S a nóta fáját el ide'*

Hol nyugszik? Hol v n, merre sírja?

Merre bolyongsz Te i.agv halott?

Gyere Petőfi, ünnepei n.

Gyere, ma van a névnapod!

Hiába hívlak? — Ele, áhított Olaszhon kéklö szép ege.

Pálmák alatt szól most a nóta S «János vitézről» a rege .. .

Magyar akácfák árnya néma,

Kihalt a dalos Napkelet.

Kútár rajok gyilkolják le az Ábrándos, édes verseket.

Repülnek messze, messze délre . . .

Hol Petrarcasonata szálú,

C?stone song! Dante nyelvén Magyar telkednek érc szavát.

Nem is hívlak. Menj! Vár Olaszhon, < Olasz ajk súgja már neved . . .

Én itt maradok, itt dalolok,

Ámig a nagy köd eltemet.

így született ez a versem!

Sokáig nem tudtam Cassoneról semmit, mig- nem Meltzl Hugó összegyűjtött munkái a Petöfi- konyvtárban napvilágot láttak. A kolozsvári egyetem néhai tudós tanára a «Szicíliai Pelőfi- iskola» cimü dolgozatában igy ir:

«Noto, hol Petőfi legtüzesebb tisztelője lakik, a legszenvedélyesebb, legrajongóbb Petőfianus;

de aki mindez, a szó legnen esebb értelmében, az én kedves szerencsétlen barátom: Giuseppe Cassone.

Cassone jómódú polgári családból származott, jogi pályára készült, midén 1867-ben egyszerre csak a legborzasztóbb tagbénulás lepte meg. Több mint egy decennidm ót t teljességgel süket és béna. Adja a sors, hogy befejezhesse nagy Petőfijét is, melyen már szinte egy lustrum óla dolgozik. Mostoha körülményei, úgy látszik — fájdalom — nem engedték meg eddigelé, hogy a «Tündérálom» fordításán kivi 1 nagyobb publica- tióval felléphessen.

Ami Cassonet ez idöszerint Olaszországban az élők közt, tehát nem csak a szicíliaiak közt, talán csak Teza és Cannizzaro kivételével a legjelesebb Petőfianussá teszi, de valamennyi közt mindenesetre a legtöbb reményre jogo- sitóbbá: ez az, hogy ő a magyar nyelvet talán még jobban birja, mint Teza* is, ki különben első sorban nyelvtudományi álláspontból érdeklődik leginkább iránta. Ezenkívül Cassone a legnehezebben visszatükrözhető lírai hangulatokkal is megbirkózik.

Talán nem táplálok igen vérmes reményt, hogyha tekintve, kivált Cassone életmódját, mely iökéletes bölcsé, azt gondolom, hogy meglesz a nagy Petőfi is. De bármit is miveljen még Cassone a Petőfi-irodalom terén, az eddig is hátrahagyott nyomai s egyáltalában virtuóz fordítói művészete, mindig kiváló helyet fognak biztosítani, nemcsak a szicíliai Petőfi-iskolában, hanem egyáltalában a napról-napra szaporodó itáliai Petőfianusok közt.»

Innen tudtam meg a nagy olasz poéta címét. Már amúgy is régen vágyódtam ismeretségére. Szeptemberben Írtam s megküldtem neki két verseskönyvemet. Alig pár nép múlva már Szicíliából itt volt a felelet.

Cassone hozzám intézett olasz levelét hü magyar fordításban bemutatom:

V* «Tisztelt Uram! Bocsánaté:kérem, hogy becses ^ levelére adandó válaszommal valamint az ön által küldött kedves ajándék inegkőszőnésével pár napig késtem, de igen gyengélkedő lévén, az Írás nehezemre esik.

ErgedeHet kérek hogy r tnsg’.ra nyelvén írok; de azt hiszem, az egyedüli, melyet jól tudok. A magyar nyelven való írás igen nehezen megy,

„ miután a nyelvet csupán magamtól (nyelvtanból)

. _ tanultam és sohasem hallottam e nyelven egy szót sem kiejteni, meg aztán valami ékezetet is köny- Jpayen hibázhatnék el, ami a kényes fülnek rosszul ^ esik.

Szívből köszönöm a két kötet költeményt.

De mennyire köszönjem meg, hogy szegény nevemről oly sok dicsérettel emlékezik «Sándor napján» cimü költeményében, ez által majdnem zavarba jöttem. És valóban zavarba jöttem, olvasva becses levelében foglalt dicséreteket.

Sajnálom, hogy nem küldhetem az összes, már megjelent (lapokban közzétett) Petőfi verseimet, de csak néhány ivem van belőlük . . . Ezeket elküldöm lehetőleg e hó utolján.

Fájdalom látni, hogy a szép magyar irodalom úgyszólván teljesen ismeretien Itáliában. Igaz, hogy ezt nagyrészt a magyar nyelv nehéz volta okozza, de kissé, sőt nagyon is hibája ez a ma- gyár íróknak, kik a nagyobb irodalmi mozgalmak- ^ ról nem értesítik az olasz irodalmi szemléket.

5 Az ön által küldölt két kötet vers mihamarább ^^Ssmert és csodált lesz Itáliában.

Én egy falucskában élek távol a központtól, mindig betegeskedem s igy igen nehezemre esik a magyar költészetet megismerni. Lefordítottam Petőfi valamennyi lírai költeményét, azonban valamennyit még nem nyomathattam ki.

Nagy örömet szerzett nekem Meltzl barátomról való megemlékezésével, kit annyira tiszteltem és szerettem. Köszönetemet újból ismételve, kérem tartson alázatos barátjának. — Giuseppe Cassone.»

Petőfi rajongó bive Meltzl, amiről annyit álmodott, — beteljesült. Kedvenc költőjét nemsokára a renaissance nagy hazájában is majd teljes fordításban szerte hirdetik. Hálával és tisztelettel tartozunk érte Cassone nevének. A nagy magyar költő méltó olasz tolmácsolója ő, ki finom müizléssel, festői erővel s honának zengő nyelvmuzsikájával ültette át a Pó mellé halha- __ tatlan halottunk örökké verő szive dobogását, jy

De valami fájó sejtés gyötör. Az agg olasz poéta leveléből komoran viszhangzik ez a sor: «Lefordítottam Petőfi valamennyi lírai költeményét, azonban valamennyit még nem nyomathattam ki».

Szomorúan kérdem: mikor ezen a szép Magyarországon annyi haszontalanságra jut kidobni való pénz, csak erre nem akadna? Annyi üzér vállalat húz állami subventiót s csak mikor kul- turnagyságunkat kellene érvényesíteni a külföld előtt, akkor minden szív becsukódik s az ország zsebe akkor egyszerre üres?

De hisz van nekünk Petőfi Társaságunk is. Mégis csak ez a szépen fejlődő irodalmi kör lenne leginkább arra hivatva, hogy Petőfi Sándor összes költeményeit Itáliában is minél hamarább megismerjék. S ez ránk nézve nemcsak hiúságból fontos, de nemzetgazdasági szempontból is szükséges.

3

1

t

c

1

t

5

:

5

í

I

í

s

I

I

\

(

(

t

f

i

I

r

1

£

1

í

s

E

l

r

i

l

3

i

i

í

1

i

*

1

€

é

i

\

V

'}

h

h

b

V 8 1 1 t \ I

c

I

i

V