Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 45-ös doboz
A »PESTI HÍRLAP" TARCAJA. Kevély ember miben kevélykedel? — A Pesti Hírlap ereded tárcája. — Tegnap félegyre megebédeltem. Szép csalogató napfény nyalogatta az ablakaimat. Mohón habzsoltam be az ételt, hogy minél előbb ott lehessek a kioszkban, barátaim közt, kiket a fekete kávé egyesit ott, jóllehet mind más-más párton és nézeten vannak. Derék fiuk különben valamennyien. Egy mameluk képviselő, a ki mindig Tisza Kálmánt dicséri. Kiállhatatlan lenne talán, ha nem ülne ott egy szerkesztő is, a ki folyton maga magát dicséri A harmadik pajtás egy habaréki képviselő, a ki mindig gúnyosan nevet, ha a szerkesztő dicséri magát és mindig tiszteletteljesen hallgat, ha mameluk kollegája Tiszát dicséri. Pedig a szerkesztőt szereti, Tiszát ki nem állhatja. Azon gyanú alatt áll, bogy „gomblyuk betegségben“ szenved. A negyedik ember ép oly büszke az ő kuglilökéseire, mint a többiek vezércikkeikre és novelláikra. Az ötödik lusta beszélni is, az csak a csibukja füstjét fújja kevélyen az égnek, ő helyette mások beszelnek: a színészek. Az ötöd.k cimbora hírneves drámaíró. A hatodik ember gőgös gentry firma. Ki mindannyiszor dühbe jön, valahányszor egy egy zsidót lát, ki fogatjából lép be a kioszkba: — Jobb szeretem — úgymond — ha négy zsidó ül egylovas kocsiban, mintha egy zsidó ül négy lovas kocsiban. Egytől-egyig csupa nagyságok az én pajtásaim. Fölemelt fővel járnak az utcán, méltó- ságos léptekkel. És imponálnak mindenkinek. Ezek közé siettem tegnap. S ahogy elindulok vígan fütyörészve s kiérek a bástya utca kecskeméti utca felőli sarkára, látom, hogy egy fekete kabátos úri ember mintegy kifáradva leül a pékbolt melletti szöglet kövére. Az utcán senki sem járt, déli időben ezen táj kihalt és néptelen. Én magam mentem lassan a fekete kabátos ember felé, folyton elalvó gyufákkal kínlódva. A fekete kabátos ember ezalatt, amint ott ült a kövön, lehúzta c'pőit, mintha szorilanák s kivette perficilusát a zsebéből, egyszer-egyszer , végighuzta élét jobb és ballábán, majd roppant i gyorsasággal a kezén metszte keresztül az élet- ereit . . . A vér magasra szökött négy sugárban ... 1 De még senki sem vette eszre, én sem. A fekete kabátos ember odahajtoUa szó- < moru fejét a falnak s nyugodtan, szelíden nézte 1 elboruló szemekkel, amint a vére patakként ömlik kacskaringós, duzzadt szalagokban. Megke- > 1 Mai számunk 14 gidait krtalsfia;/.
