Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 45-ös doboz

1161 6ö ifj. Gyökössy Endre: „Tavaszról akartam ”TrniK/r“"~ (Versek) A fizikai világban sohase esik egybe az in­dulás az érkezéssel. A szellemi világban is vajmi ritkán. Rendszerint hosszú és küzdel­mes évek vetik rá árnyékukat niég a küldetet­tek útjára is. Madách, Katona, Pirandello milyen sokára léphettek át a dicsőség felleg­várának kapuján. Ezzel szemben milyen ritka az az eset. mikor a költő a „tenger mélysé­géből egyszerre bukkan ki”, s mire kibukkan az ismeretlenségből, már várja is az elisme­rés bőrostyánköszorúja. Erről a fiatalemberről, — kinek a könyvét egy kicsit meghatódva, egy kicsit elgondol­kozva most teszem le a kezemből, —; túlzás volna azt állítani, hogy már ezzel az első nyomtatott hat ívvel megérkezett a Par­nasszusra, de kétségtelen, hogy szokatlanul nagy utat tett meg az első nekifutásra. Pedig milyen nehéz lehetett a startja! Egy nagynevű költöapáéval azonos névvel indulni nem szárnyat jelent a költőfiúnak, hanem terhet. Az a gyanú kísérthet, hogy nem ön­álló, önfényű csillag a költészet firmamén- tumán, hanem bolygó csupán: fényét és me­legét napjától kapja kölcsön, mely pályájá­nak irányát is megszabja. Aki ifj. Gyökössy Endre összegyűjtött ver­seit elolvassa, mindjárt látja, hogy itt az elő­ítéletnek semmi alapja nincs. Egy teljesen egyéni, ösztönösen ei’édeti, a maga útját járó, friss és új költői talentum áll előttünk. A köl- tőapával csak egy közössége van: a forrás, melyből az ihletet merítik. A faj, a föld, a természet rajongó szerelme ez s majdnem minden versben áhitátos leborulás a teremtő Erő előtt. De — ahogy még az ikercsillagok fényének színképe is különböző — úgy haj­lik el egymástól a két egyvérpoéta költői megnyilatkozása. Más-más hangot ad mind­kettőjük húrja, pedig a kobzaikat ugyanegy fából faragták ... De csoda-e ez? Az apa a régi boldog Nagy- Magyarország dalnoka is volt; húrjain még ma is felkacag a sok szép régi emlék: a za- vartalán fészekrakás öröme, a nyugodt, ki­egyensúlyozott élet békéje, a beteljesült álmok boldogsága, a nemzeti nagyság ujjongó büsz­kesége. Mi maradt meg mindebből a költőfiúnak, ki.már a trianoni fiatalság örömtelen kenye­rét ette? Ha tavaszról akar is dalolni véges­végig, húrjain, — különösen a Huszonkétéve- se.k dalában — átsüvölt már a sok tavaszta- )án fiatal magyar élet keserű reménytelen­sége is. De ne higyjük: azért mégse sötét tónusú, lemondó hangulatú ez a poézis. Az a festmény, mely tele van frissen ki­bújt virággal, rügyező bokrokkal, örömében bukfencező tavaszi erekkel, ujjongó napfény­nyel és táncoló pillangókkal: akkor se komor hangulatú, ha felleg vonul el a háttérben, vagy egy kidőlt fa emlékeztet a tegnapi viharra. Ilyen festményhez szeretném hasonlítani ifj. Gyökössy Endre tavaszfényű, földszagú, kéken — és nem feketén ;— árnyékolt poéíi- sőt. Mihez is hasonlíthatnám találóbban, mi­kor verstémái, formái — azok bősége és gaz­dagság — folyton egy-egy szép művészi ki vitelű, modern színkeverésű tájképre emlé­keztetnek? Portrét is művészi kézzel fest; pl. Az embertől felém jött az Isten, Máté 28:19, De capo al fine (utóbbi önarckép), de leg­többször még a személyt is a természet szín- pompás köntösébe öltözteti, úgy festi meg. (Rímek között aludtam el, A táltos, Con sordino, stb.) De egyébhez is tudnám hasonlítani ezt a költészetet: egy modern hangszerclésű ha­rangjátékhoz. Mert verssorainak szinte meg­lepően tökéletes ritmusa, könnyed és változa­tos rímjátéka nem egyhangú csilingelés, ha nem sokszólamú, művészi haiangzene. Formai és tartalmi ritmuskészsóge, rímeinek irodalmi értéke mellett a rímeknek kitűnő érzékkel való szétszórása az egész anyagban (sorvégeken, sorkezdeteken és bent a sorokban), ez a hun- cutkás elbújta tása a kis ezüstcséngettyűk- nek: hozza ki a harangjátékszerü hatást. Milyen szép például az ilyen rímelés: „Mintha felhő égne a hold mögött s ezer törött rím ringaná körül, És felhőre új felhő tömörül: egyiktől meggy Hl a másik; mindig másra vásik a hold foga ...” Harangjáték ez, egyben plasztikus költői képfestés is: a holdas-felhős nyári éjszaka megkapó képe, amikor kitüzesednek a színek, elmélyülnek az árnyak. Hát a kora tavasz hangulatát lehet-é szeb­ben vetíteni, mint ebben a pár kurta sorban: „Szalad az ér, patakhoz ér S fejest bukik az árba." Milyep tökéletesen szép formailag is, tar­talmilag is ez a kikapott részlet: yiy ..... . , . , r ügyező fák alatt jártál. Tavaszt dalolt a lépted, a télt letépted a földről.. Mennyire benne van ebben a négy sorban ifj. Gyökössy Endre: a magyar, a modern, a formaművész, a gondolkozó, a természet- imádó, a leboruló lélekl ■ ' Van egy pár — merném mondani — ab­szolút irodalmi becsű vers a kötetben. Ezek: „Vázlat egy várkastély előtt", „Néha, * csak néha", „Keresem a lelkem.”, „Egy tengeri malac panaszai", „Az embertől felém jött az Isten" című költemények. Ezekből a formai­lag is hibátlan versekből olyan témagazdag­ság, olyan mély filozófia, s emellett olyan meglepő újszerűség árad felénk, hogy szinte megdöbbenünk. Hát ki ez a fiatal költő? Röntgen-szeméi vannak, hogy a mélységek és magasságok eddig meg nem látott szépségei sorra feltárulnak előtte? Hát ki látta meg eddig közülünk a „bogok, ágak, bozótok kérgébe oltott embert”? Vagy „a kéregszemű kis emberek béna testébe vad bozótok helyett oltott új , ágat”? Ki tudta, hogy a kérges fakereszt ölelte Krisztussá Jé­zust? Ki hallotta a koronán is percegó szut? Ki szívta magába az Emberen keresztül az Istent? S ki tapintotta ki a vakénál finamobb újakkal: hogy a .Jdgyult” Embert hol csó­kolta meg.az Ur? ­Ez az öt vers egymagában számottevő köl­tővé avatta ifj.' Gyökössy Endrét. ...„De hát nincs semmi hibája ennek a félig gyérekember-pöétának?” — azt kérdez­hetné ezek után valaki. ■ r ; Dehogy nincs. Csakhogy eZek a hibák majd­nem. semmivé törpülnck a Sok külső és belső költői érték mellett. Ha nagyon vadászgatunlt

Next

/
Oldalképek
Tartalom