Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 44-es doboz
0} 36. szám. Néptanítók Lapja. 13 Könyves ház. Petőfi-könyvtár. (Szerkesztik: Endrödi Sándor és Ferenczi Zoltán dr. I—X. füzet. Budapest, 1908. Kúnossy, Szilágyi és társa.) Tagadhatatlan, hogy újabb időben föllendült a Petőfi-irodalom. A Petőfi-társaság elevenebb működése, a Petőfi-ház létesítése, de egyéb külső és belső körülmények mind odahatottak, hogy újabb Petőfi-kiadások jelentek meg, számos értekezés és tanulmány foglalkozott a költő életével és költészetével, hogy régibb, kétes kérdések tisztázódtak és újabb föltevések vetődtek fel, és hogy igen sok életrajzi és irodalomtörténeti becses anyag került elő. E Petőfi-irodalomban nevezetes helyet foglal el, sőt az egésznek irányítására van hivatva a Petőfi-könyvtár, amelyet Endrődi Sándor és Ferenczi Zoltán, a Petőfi-társaság alelnökei szerkesztettek és amelynek jórészt Petőfl-tórsasági tagok a dolgozótársai. Eddigelé 10 füzet jelent meg 5 kötetben, egy kissé rikító kötésben, a legváltozatosabb tartalommal és igen különböző értékkel. Régibb tanulmányok újra nyomva és újabb irodalomtörténeti s esztétikai fejtegetések, ismert adomák összegyűjtve, és ismeretlen adatok, valamint csak most fölkutatott ereklyék leírása, de ezenkívül eredeti költemények, szépprózai termékek és vegyes művek. Két füzetet, a IV. kötetet Petőfiné Szendrey Júlia irodalmi hagyatéka tölt be, amelyet Bihari Mór rendezett sajtó alá, amelyről e lap egy korábbi száma (30. sz.) már megemlékezett. Az újra nyomott költemények között teljesen okadatolatlannak tartjuk a „Felhők“ közlését, amelynek szövegét minden Petőfi kiadásban megtalálhatjuk és amely a IV. füzetben valószínűleg csak azért kapott helyet, hogy Barabás Ábelnek e költeménycsoportról szóló rövid dolgozata kitöltse egy füzet keretét. A szöveg lenyomása annál fölöslegesebb volt, mivel Barabás a cikke nagyobb részét úgyis idézi, a maga különös elmefuttatásában. A régibb értekezések közül minden esetre legértékesebb Gyulai Pálnak még 1854-ben írott alapvető tanulmánya (V. füzet), de igen érdekesek és sok becsest foglalnak magukban Meltzl Hugónak vegyes tárgyú értekezései, amelyek leginkább a 70 es, 80-as évekből erednek (X. füzet). Jól tették a szerkesztők, hogy e két ellentétes Petőfiánust ismét megszólaltatták, Petőfinek leghozzáértőbb fejtegetőjét és legrajongóbb tisztelőjét. Az egyik, t. i. Gyulai, maga a józan magyar ész, világos elme, a másik, t. i. Meltzl, a német spekulatív szellemnek a megtestesülése, filozófiai rendszernek a hajhászója. Egyik Petőfiben a tipikus magyart dicsőíti, a másik az általános emberit magasztalja. Az első Petőfi nagyságát dalaiban, leírásaiban és életképeiben találja, a másik Petőfi elmélkedő költeményeit tartja felül- mulhatatlanoknak; az első Petőfit mint az egyszerű, tiszta érzések kifejezőjét, mint a nép költőjét csodálja, a másik Petőfiért mint a merész és nagy gondolatok, a világmegváltó eszmék hirdetőjéért rajong. Gyulai tanulmányát Ferenczi adta ki újra bőséges jegyzetekkel kiegészítve s az eredeti szövegnek némely hibás helyét kijavítva. Különös elismerést érdemel azért, hogy a jegyzetek sorában közli Pulszky Ferencnek és báró Eötvös Józsefnek 1847. évi bírálatát Petőfiről. Meltzl dolgozatait Barabás Ábel rendezte sajtó alá, akit a nagy tisztelet vagy a kevés belátás nem engedett Meltzl szövegéhez hozzányúlni, és így megmosolyogni való bogarak maradtak e lelkes tudósunk írásaiban. Például Meltzlnek az a délibábos nyelvészkedése, hogy a magyar jel és jellem nemcsak az áldás-ssA és áldott-tal rokon, hanem egy az óizlandi nyelv éldr törzsével, amely tűz- istent tesz és amely szó megvan a mongol nyelvekben, jelesen a kirgizben, sőt idetartozik a spanyol Eldorado is (35. lap). Barabás a sajtó alá rendezést máskép sem végezte valami nagy gonddal. Több pongyola mondatán kívül feltűnik ez az elszólása: „Meltzl ezen tanulmányát 1876- ban írta; ekkor töltötte be Gyulai a negyven évet“ (83. lap). Mindenkinek tudnia illik, hogy Gyulai 1826-ba,n született. Nem tekinthetjük új anyagnak a II. füzet tartalmát, a Petőfi-adomákat, amelyeket Baráti Lajos állított össze, szintén kevés gonddal. Időrendben következnének egymásután, de diákköri adomák közé vegyülnek segédszerkesztő korából és későbbről való adomák. Ez még hagyján a tömérdek hiba mellett, amelyek személy- és helynevekre, időpontra és egyéb körülményekre nézve előfordulnak és melyeket jegyzetben sem javít ki a szerkesztő. A Vachott Imre és Vachott Sándor neve írását folyton összetéveszti, a Petőfit meg nem eskető ref. lelkészt Könyves Tóth Kálmánnak nevezi Mihály helyett. Ostfiasszonyfán telet töltet Petőfivel nyári vakáció helyett, 1843 őszén pápai diáknak mondja, holott akkor debre- czeni színész; az eperjesi fáklyászenét 1845-ről áttolja 1846-ra, Zöld Marci című népszínművét pedig egy évvel előbb, 1844-ben íratja meg stb. Ehhez a füzethez tartalomjegyzék sincsen. A könyvtár új anyagából legérdekesebb Kéry Gyula „Friss nyomon“ című füzete, amelyben sok fontos adatot, elfogadható visszaemlékezést gyűjtött össze Petőfi gyermek- és tanulóéveiről, bor- jádi tartózkodásáról, Mednyánszky Bertához való viszonyáról, öccse életéről és sok egyébről. Az ereklyék megállapításában is kellő kritikával jár el; annál jobban bánt, hogy az évszámokkal ő
