Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 42-es doboz
Itt is van egy nyom, elmosódva félig, Befolyta félig a futó homok. De még a hívek ajki elbeszélik, Ök frisseségben látták e nyomot, Az éveket gyorsröptü évek válták, Hány vész söpörte végig a határt! De itt a nyom, — s azért tevők e Táblát: Mutassa, — hogy a költő erre járt! A költő ? Oh nem; a kis csecsszopó csak, Ringatva bölcső s anyai kezek. S hogy ringani megsziinék ama csónak, Itt járt el, *) itt lön „pendeles gyerek.“ Itt gytigyögé az első szót, az édes Magyar beszéd első, tördelt szavát. Oh az a szó 1 örökre oly beszédes, Ajkán jövőkbe hatva, zúgva át! Első játékit itt Uzé a porban. Az első lepkét itt kergette, itt. S hogy visszajött, későn, már férfikorban, Hogy szedegette szép emlékeit: Hogy hallgatá a dajka-rímet njra, Ha hallaná még főlcsendttlni tán; Hogy lovagolt, hejh, fűzfa sípot fújva, Hogy lovagolt, szilaj nádparipán .... Azóta, hajh, a kis lak összeomlók, Vályog-falából nincs egy darab ép. De minden itt felőle élő emlék, Az ő hirében nincsen oraladék. S épülne bár a kis kunyhó helyére Magas tornyokkal büszke palota : A mily magasra dicse ér, — nem érne, Higyjétek el, nem érne az oda! S viszont ha mind mi itt körül fenáll ma, Ház, utcza, város, mind omolna el, S eltűnne mindez, mint egy reggel álma, S népről, mely itt élt, ne maradna jel, Idő, vihar, ha mindent elsöpörne : Az ö nevét, azt el nem söprené, A romok közül az megint kitörne, Büszkén, mikép a pálma, ég felé. *) Eljár, mondjál«, a gyermek, mikor járni kezd.
