Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 42-es doboz
t PETŐFI. 189 9. julius 80-áű. Irta Ábrányi Emil. Fölolvassa a szerző a segesvári Petiifi-ünnepelgen. Sok szép, jeles dal van ma is, hiszem. De hozzá méltót nem mond senkisem. Mert mind fáradtak, hidegek vagyunk Ő hozzá képest, a ki maga volt A lobogó tűz! A ki minden hangját Szivéből vette, a mikor dalolt! Rengő kalász azóta is terem, Azóta is van napfény, szerelem, Azóta is száll fecske és darú, A rónaság hozzánk se mostoha . . • De a ki őket úgy szeresse és úgy Daloljon róluk — nem lesz több soha! A hogy tavaszszal csillog minden ág, S rázatlanul omlik a sok virág, Mint fényes zápor, színes havazás, A mint a szél a fák közt át-fuvall: Aképen hullt isteni könnyűséggel Költészetének fájáról a dal. Hajnalt-köszöntő friss pacsirta-szó, Halk estharang, pusztákon bujdosó, Sötét borúval szálló förgeteg, Melyből tüzes villámok hullanak: Ha ős-erővel mindez dalba csengne, Hozzá méltó dal ez lehetne csak! S ha minden rabláncz és börtön-torony, Hol vértanuk senyvedtek egykoron, Minden szabadság, a mi földön él, És minden zsarnok-gyűlölő harag Elkezdene hozsannát énekelni: Hozzá méltó dal ez lehetne csak !
