Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 42-es doboz
Petőfi. — 1899. julius 30. — Sok szép, jeles dal van ma is, hiszem. De hozzá méltót nem mond senkisem. : Mert mind fáradtak, hidegek vagyunk 0 hozzá képest, a ki maga volt A lobogó tűz ! A ki minden hangját Szivéből vette, a mikor dalolt! Rengő kalász azóta is terem, Azóta is van napfény, szerelem, Azóta is száll fecske és daru, A rónaság hozzánk se mostoha... De a ki őket úgy szeresse és úgy Daloljon róluk — nem lesz több soha! A hogy tavaszszal csillog minden ág, S rázatlanul omlik a sok virág, Mint fényes zápor, szines havazás, A mint a szél a fali közt át-fuvall: Aképpen hullt isteni könnyűséggel Költészetének fájáról a dal. Hajnalt-köszöntő friss pacsirta-szó, Halk estharang, pusztákon bujdosó, Sötét borúval szálló förgeteg, Melyből tüzes villámok hullanak : Ha ős-erővel mindez dalba csengne, Hozzá méltó dal ez lehetne csak ! S ha minden rab-láncz és börtön-torony, Hol vértanúk senyvedtek egykoron, Minden szabadság, a mi a földön él, És minden zsarnok-gyűlölő harag El kezdene hozsannát énekelni: Hozzá méltó dal ez lehetne csak !
