Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 42-es doboz

f Petőfi és a rendőr.

■\ Szerkesztőségünkbe ma délután beallilott a 414-éfe számú rendőr és félénken, akadozva előadta^ hogy a bizony egy verset hozott, amelyet ő irt Petőfi Sándorról, a nemzet nagy költőjéről. Rendes körülmények között nem nagy bizalommal viseltetünk az olyan versek iránt, amelyeket igy behoznak nekünk, de az öreg Juháss Jánosnak —*• igy hiv- ják a rendőrt — olyan becsületes, jó képe van, a deresedé' bajusza katonásan kifenve, a széles melle pedig teliaggatva érdemérmekkel, hogy ráhagytuk, adja ide a verset, majd elolvassuk.

Am Juháss János ezzel nem érle be, hanem szépen megkért minket, haligatnók meg, ahogy ő azt a szive igaz érzése szerint elszavalja. És meghallgattuk és az első sorok után meghatotlan néztünk egymásra, a végén pedig igaz melegséggel szorítottuk meg az öreg Juhüss János kezét, aki a maga egyszerű és naiv érzéseit olyan megható versekbe tudta önteni. És elgondoltuk, micsoda nagy poéla is volt Petőfi Sándor, akinek az emlékezete ennyire megdobogtat minden szivet, aki ennyire a nép szivéhez forrott, hogy most mindenki igyekszik a hódolat, a szeretet adóját leróni a szomorú ötvenedik évforduló alkalmából!

Megígértük Juháss Jánosnak, hogy a versét kiadjuk és ki is adjuk egész terjedelmében, változtatás nélkül, amint alább következik:

Petőfi Sándorról.

Megálltam zokogva a zajos Dunánál,

A nép tömege közt Petőfi szobránál.

Könyes szemmel néztem, hogy mutat az égre A fényes csillagok millióm-ezrére.

Mintha azt rebegné: «.Uram, én Istenem, Könyörülj e sokat szenvedő nemzeten,

Nézz le az özvegyre, tekints az árvára,

Tekints a nagy költő kettétört Iantjára!>

Amott Segesvárott, ott a csatatéren Ott a közös sirban porladoz már régen.

Ötven esztendeje épp ezen a héten,

Hogy kovácsolta a bilincsből a kardot,

Mig egy sebes golyó hü szivének tartott Ott adá ki értünk ő nagy dicső lelkét*

Istenem, te láttad szörnyű nagy keservét.

Hogy gázolt szent testén az ellenség lova