Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 42-es doboz
Q> Hazám! Nincs ki dalban úgy imádna, Mert imák a hozzád irt dalok, Mint délen a nap arany sugára, Honszerelme bennök úgy ragyog. Ifjú! Szived hőn sovárgó vágya, Szerető lány ! Lelked lázas álma, Hit, csalódás, kétség egymást hajtván, Mosolygott, sirt, tombolt az ő lantján. Rólad is, te délibábos róna Hányszor mondott bájos éneket! S rólad, város, bölcsöringatója, Bűvös dalban szól a szeretet! A szeretet édes melegének Áradása: a szülői ének Itt enyelgett a gyermek leikével S betölté azt földöntúli kéjjel. Es midőn az ember és természet — S ráadásul még önnön maga — Ellene lett, és nem volt a tépett Kebelnek csak kinja és — dala; Felüdülni lelke ideszállott, Képzelete itt talá't virágot, Mjk feléje hivólag mosolygtak : Emlékei boldog gyermek kornak. Dalai e virágból füzének Hervadhatlau koszorút neked, Méltán szentelsz ünnepet nevének. Mert általa neved ünnepelt, Rád sugárzik dicsősége napja S dala, mint a délibáb, ringatja Kedves képed, áldott rónatájod, S igy járja be az egész világot. A világot 1 Mert e hon határa Szűk bezárni az ő nagy nevét, Fölemelte őt a hir karjára, Mint az anya kedvencz gyermekét. Dalát hallja róna, hegy, völgy, tenger, S a vén idő hozzá nyúlni nem mer, Netp tépi le a hírnek karjáról, Hisz maga is megifjult dalától.
