Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 42-es doboz
S jel, mi rámutatna, nincs a földön, Nincs az égen egy sugárka fény; Lombsoliaj, pataksirás, virágköny Csak panaszt rebegnek völgy ölén. „Hol a dalnok?“ — kérdik szírt’ falától. „Hol a dalnok?“ — búsan visszazug! Nincs vigasztaló hang, nincs sehonnan! Száz utat követnek — mind hazug! S már a szívet dúlja lángoló kin, S fölszakadni nem bir a kebel; A mi úgy fáj, a mi olyan égő : Enyhülést csupán kitörve lel. Egy szó dalnok ajkán — jól kimondva, Egy hang istenihletett húron Ah minő üdv! . . . Messze tért a dalnok — Oly boldogtalan az árva hon! „Harsogó vihar bérezek tetőin, Ádáz hab — haragvó tengerár, Borús égnek vad leánya — villám : Szóljatok — a költő merre jár ? Merre hurczolád el őt irigy föld? Merre érzed hátadon nyomát? Hol hazájavesztett dalnok él : ott Bús vonaglás reng veséden át!“ Hajh, de mind hiába, mind hiába! Nincs a dalnok, eltűnt nyomtalan! Csüggedetten tér a honfi vissza, o© 7 — Néma kinban oly vigasztalan! — S míg csorogni hagyja szíve könyét, Es nyugodni készül tűzhelyén : Zsarnok ajakáról gúnykaczajt hall, S hős harag lobog föl bús szivén. Hős haragra gyúl a tipratott nép; — Gúnyolt kinja vérbe’ lel vigaszt. — Yig sugár mosolyg az ősi kardon : — Mért is titkolá, mért eddig azt? — — Két sereg száll sikra — végcsatára, Két seregnek arcza oly piros. Egyik bérben, másik önszivéért, Jött a harezok véroltárihoz. S hangzik már a harczjel a csatára! . . . — S mért a hős nép mozdulatlan áll? Gyávaság? — Nem. — Messzeség ködéből, Égi dalnak szent varázsa száll. Os dicsőség, égő honfibánat, Szebb jövőt teremtő hit, remény, Égből ittfeledt hangokba szőve, Kezg át a szabad nép sziverén.
