Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 42-es doboz
Petőfi, mikor a famíliáját temetik. — 1908 október 24. — De jó, hogy a gondos titkok köde föd M, Nyugvó poromat nem érintheti többé Barát vagy ellenség; Jó, hogy úgy elnyelt a legendás sirhalom, S nem kell másodszorra gyáva halált halnom Most, hogy eltemetnék. Cifra kriptátokat ökleim szétznznák, Hogy ne fertőzzön meg a bűnös hazugság Rongy, kalmár-szelleme; Fölszállna a porom, mint haragos felleg, Amelyben kénköves viharok teremnek, S száz helyen ütne le. Ti áldoztok nekem? A gyávák? A korcsok? Ti szentelnétek be a hamvat, a csontot, Kik megtagadtátok A lelket, az eszmét, melyért éltem-haltam Ti, kik sütkéreztek a fényban alattam, Fekete parányok! A holt oroszlánnak porát ravasz macskák Körülhizelegnék, körülnyalogatnák Rut dorombolással... Grófok, papok hada elásná kriptába, Óriás köveket hengergetne rája, Hogy ne törje átal. De jó is itt nékem. Szabad cg fölöttem, Titkos mély alattam s a puszta közöttem És mindenütt vagyok __ E l nem temethettek. Háboraó szenvedély Zúgása én vagyok s én leszek a kötél, Ha viszket nyakatok. El nem temethettek. Itt járok kőztetek, Láncos szolgaságot tüzelek, vezetek Völgybe, hegyoromra S majd reszketnek tőlem, kik most alázkodtak, Ha megdobog lelkem: támadó harcoknak Vörös lobogója. --r' — -* • ~v Farkas Antal.
