Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 42-es doboz

A józsefvárosi temetőben.

Hol éktelen futóhomok Vágtat vihar-szárnyon vadul,

Madár is ritkán kóborog,

Fűszál is elvétve fakul,

Hol aranysárga szinre éget A déli hév nap nagy vidéket :

Pihen, örök-mély álmot alva,

A legédesb szülőknek hamva.

Költő szülőjié e domb,

Őket rejti e sirhalom,

Melyet fölhantol, meg lebont Gondatlan kezű fuvalom.

S nem koszorúk, nem cziprus lombja Vet enyhe árnyat a halomra :

Vet sírkövük csak, nyári hőben,

Az elhagyatott temetőben.

És tél szakán, ha jég a föld,

Meleg köny nem engeszteli;

S lángnyelvet rajta mécs sem ölt, Midőn más sir fénynyel teli.

Csak hulló csillagok ha égnek,

Mint kegyelet-gyuj tott szövétnek,

S futnak le itt; tán sugarokban A költő lelke, mely kilobban.