Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 42-es doboz
ifijei?© ©éftElhallgata régen a lanton a húr; Megfogta a rozsda a kardot; Nem zeng sem a dal, sem a véres acél; Szív elfeledd, elhordta a szél: Alom vala ez csak, reggelig tartott. Fű tudja: miért zöldebb a mezőn Egy folton, a melyre a vér hullt ? A hagyomány tudakozza Homérrul Azt, hol született s a hol elholt. Oh halva bizonynyal a dalnok. Itt látta az egyik a földre leesni; Ott szólt vele más a csatában; Sírjához az útfélen búcsúra járnak; Másutt meg visszakerülje várnak: Itt él, ott holt hire támad, Meg-megjelen! s nyomtalan úgy elenyész; Népajk szövi róla regéit; Itt vérnyoma; — lábnyoma ott! Halld. Ö volt, a ki e dalt zengé itt ? Oh halva bizonynyal a dalnok. Élhetne e hangtalan Így ? Lehetett-e ? Zajtalan végig élni a múltat? Hallgathat-e az, a ki a gyáva türelmet Még boldogabb években se tanulta ? Ki bátran előljárt rémtelenül, Az bujt a sötétbe a rémek e'ül S arcot, alakot, ha cserélt is, Egy dal bizonyítana felőle, Az szólna világra, hogy él-e ? Oh halva bizonynyal a dalnok. Csirát vert a földbül az eltemetett mag; A régi szabadság ága fakad; Minden, mi halott, föltárnád ez évben; Csak tégedet hágy-e az uj kor a mélyben, Csak te maradsz-e halva magad ? Oh élve ha volnál, büszke dalodtól Lángra lobogna a két haza most. Hallgatsz, Bizonyítja halálodat ez. Hü keresőd sírodra tapos. Oh halva bizonynyal a dalnok! léka! Mór.
