Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 42-es doboz
»Zeng a liget a csalogány dalain: Mélázza a völgyi tilinkót; A bérei patak csókdossa szelíden A rózsafüzért, a babokba leringót; Langy szellet a bokrot, a méh a virágot: Hát mink, én édenem üdve, világom, Meg nem csókoljuk-e egymást ? Hát mink meg nem csókoljuk-e egymást ? Én ? és Te ? meg Ő ? Háromszivü egység ! Szép hölgyem ölén nevető kicsinyem, Oh kérlek ! óh kérlek az égre, nevess még 1 Lantom, szerelemre felajzva remeg: Hadd énekelem meg gyermekemet! — Szerelmi dalt a fiamhoz ! Hadd zengjek dalt a fiamhoz. Nem tudja, mi az még ? dajkadana ! Majd hogyha megérti, szivébe bevésse, Ah annyival édesebb ajkad, anya ! Elmondd neki, apja ki volt, hova lett ? Mily boldogul élt, a mig élt, teveled, Nőm. — Özvegyem tán, mire hull a levél. Tán özvegyem, a mire hull a levél! Oh mondsza, felejteni tudsz-e te engem ? Olcsó a halál, hova engemet hínak. Majd meghal-e nálad is árva szerelmem?« ,Oh nem, nem, örökkön örökre soha ! Ha téged a sir rabol el, mi oda Mindketten e sírba leszállunk.1 »Olcsó a halál, hova engemet hínak !« A harc mezején rendet a ki vág, Nem válogat az, nem hallgat imára. Nem nézi, ki a tövis és a virág ? Kit fed feledés moha, hol kimulék ? S kit vesz föl a hir ege ? csillagul ég! Nem hangszere lant a halálnak. Am harci robaj, dobogó paripák, Bőszült tömegek vihar-átka, Vérnász, hol a csókokat osztja a vas,
